Napjaink tömeggyártásának világában egyre inkább nő az igény azokban, akiknek módjukban áll megtenni, hogy valami különlegeseget, egyedit hozzanak létre. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a kakukktojásként indul loft lakásberuházásokból egyszer csak hattyú bújt elő, és a stagnáló ingatlanpiac ellenére az ilyen típusú ingatlanok értékesítése szépen halad.
A loft lakások története egészen a 70-es évekbeli Amerikába nyúlik vissza, ahol is a régi gyárépületek elfoglalását a szükség szülte, nem a trend, a divat. Bár kétségkívül van hasonlóság az akkori és a mai loftok között, mindkettőben lakni egy életérzés, amelyet oly gyakran örökítenek meg amerikai filmesek, s habár manapság a kényelem nem a vasrácsos liftek színvonalát mutatja, még mindig a független, vagány egyéniségeknek címzik ezeket a lakásokat.
A 20. század második felében Nyugat-Európában is megkezdődött a régi gyárépületek újrahasznosítása, amelynek egyik, de sok esetben egyetlen megoldása a lakásokká való átalakítás. Elhagyott, de muzeális értékű gyárépületekből hazánkban is található bőven, így más okokat kell keresnünk, a lakáscélra való felhasználás elmaradására. Ezt az okot a szakemberek legfőképp a magyar lakosság túlzottan is tradicionális lakáselképzeléseiben vélik felfedezni. Így hát ki is maradtunk, a loft a legolcsóbb megoldás időszakából, és hazánkban kényszer divatként valósultak meg az első ilyen jellegű beruházások.
A Sun Palace lakópark esetében sem a loftok építése volt az elsődleges szempont. Rendelkezésre állt egy Duna-parti jó fekvésű telek, rajta a Goldberger textilgyár ipari emlékműként védett csarnokával, így születhetett meg a gondolat a beruházó, Engel-csoport vezetőiben, a telken felépíthető lakópark mellett újrahasznosíthatnák a régi csarnokot is. Így készült el Magyarországon az első fél tucat loft lakás, amelyek elsősorban marketingcélokat hivatott szolgálni, de végső soron sokkal jobb üzletnek bizonyultak, mint azt a tervezők eredetileg gondolták.
Ezt bizonyítja az is, hogy a versenytársak is hasonló beruházásokba kezdtek, sőt épül olyan loft-park is, amelynek már nem csupán kiegészítői, főszereplőivé váltak ezek a nagyon tágas, egyedi lakások. Pontosan ez az egyediség az oka, mondta el lapunknak Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője, hogy a lassuló lakáspiacon is megvan a kereslet ezekre a lakásokra, és értékesítésük is szépen halad a viszonylag magas négyzetméterárak ellenére is.
A loft lakások esetében ugyanis általában 450 és 630 ezer forint között mozognak a négyzetméterárak. Előbbiért általában szerkezetkész állapotú lakást vásárolhatnak az érdeklődők, míg utóbbiért a Mill Lofts esetében berendezett konyhával és egyedi tervezésű fürdőszobával rendelkező ingatlan kerülhet a birtokunkba. A lakás elhelyezkedése is fontos szerepet játszik az ármeghatározásban, kedvezőtlenebb fekvésű lakásokat akár a Mill Loftsban is megkaphatunk 480 ezer forint per négyzetméterért.
Az árakból egyértelműen látszik, ezek a lakások nem a " mindenki számára szóló" kategóriába sorolandók. Az építtetők célcsoportjába általában a felsőközép-osztálybeli, egyedülállók vagy gyermektelen házaspárok tartoznak, akik hajlandóak és tudnak áldozni arra, hogy otthonuk egyéniségüket tükrözze, sok esetben pedig a loftba való költözéssel egy életfelfogás valósul meg.
Manapság azonban mindezt már úgy tehetik meg, hogy nem kell lemondaniuk a kényelemről, ugyanis a modern "gyárlakások" minden jóval fel vannak szerelve, a Jazz Loft lakópark esetében például az Első Pesti Hengermalomban kialakított 36 lakás mindegyikében központilag lehet majd szabályozni a fűtést és a világítást, és a lakók egy érintőképernyőn érintkezhetnek majd a kiszolgáló egységekkel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Jazz Loft-ban szerkezetkészen vásárolhatjuk meg a lakásokat, amelyeknek belsőjét saját magunk is megtervezhetjük vagy igénybe vehetjük belső építész segítségét is, ez a szolgáltatás általában ingyenes. Ha egyik megoldás sem nyeri el tetszésünket, és nem szeretnék időt "pazarolni" a tervezésre, választhatunk a már előre elkészített tervekből, amelyeket magának, az épületnek a kivitelezőjével, de akár az általunk kiválasztott szakember gárdával is csináltathatunk. Mindebből jól látszik az építtetők szándéka, miszerint a lehető legnagyobb szabadságot szeretnék biztosítani vevőik számára.
A lakópark érdekessége még, hogy ebben az esetben a loft-építés két alapformája egyszerre valósul meg: egyrészt egy gyárépületet újítanak fel, másrészt nagy alapterülettel (60-220 négyzetméter) és belmagassággal (5,30 méter) dolgoznak, utóbbit úgy érik el, hogy két szintet összenyitnak. A világosság kedvéért megnövelik az ablakok méretét, és speciális ablaküvegeket is beépítenek majd.
Sajtós Gyöngyit, az Otthon Centrum projektvezetőjét kérdeztünk arról, hogy általában és a Jazz Loft esetében is mi indokolja a magas négyzetméterárakat, amelyekért akár kulcsrakész újépítésű lakásokat is vásárolhatnánk. Elmondta, hogy a régi gyárépületek szerkezeti megerősítése, belső átépítése mellett, megnövelik a költségeket, hogy nagyon jó minőségű, több esetben különleges anyagokkal dolgoznak, így a magas árak nem csupán a image-építés szempontjából érdekesek, mögöttük gazdasági tartalom húzódik meg. A Jazz Loft tetőszerkezetét például patinált rézlemezzel fogják bevonni, amely a legtöbb tetőfedési technikánál háromszor drágább eljárás.
A rendelkezésre álló épületek sokasága, és a megnövekedett érdeklődés ellenére sem válik majd általánossá a loftlakások építése, tudhattuk meg Valkó Dávidtól, bár egyes beruházásoknál, például a River Loftban már irodákat is kialakítanak, illetve ilyen célokra is keresik őket. A gyárépületek egy része ugyanis igencsak kiesik a főváros "vérkeringéséből", és infrastrukturális beruházásokra is szükség lenne bekapcsolásukhoz. Emellett a magas négyzetméterárak csupán egy szűk réteg számára teszik lehetővé az igencsak drága beruházást. Így várhatóan továbbra is rendkívül nagy előnye marad ezeknek a lakásoknak az egyediség, a tömeggyártás hiánya.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








