Az élelmiszerárak kontrollálásában gondolkodik a kormányzat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium miután Nagy Márton újabb árstopokat emlegetett.

December 27-én megnyílt az Oktatási Hivatal (OH) informatikai felülete, amelyen benyújthatók a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek. Az OH az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a dokumentumokat 2025. január 20-áig lehet beadni.
Jelezték: amennyiben egy szülő, illetve gyám valamilyen okból úgy látja, hogy a következő tanévben tankötelessé váló gyermeke még nem érett az iskolakezdésre vagy indokolt, hogy még nem tanköteles gyermeke szeptemberben megkezdje az iskolát, az Oktatási Hivatalhoz nyújthatja be erre irányuló kérelmét. Ehhez bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet, de szükség esetén az OH is gondoskodik arról, hogy a gyermek fejlettségi szintjét szakértői bizottság mérje fel - tették hozzá.
Emlékeztettek: a gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Amennyiben a gyermek augusztus 31-ig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább nem halasztható.
A hivatal honlapján már elérhető a kérelemhez szükséges formanyomtatvány, amely valamennyi szükséges adatot tartalmaz, és a szülők Ügyfélkapu+ vagy DÁP alkalmazással hitelesítve elektronikusan, illetve kinyomtatva, postán is eljuttathatják az OH-nak. Az űrlap használata nem kötelező, ám jelentősen megkönnyíti a kérelmek benyújtását és feldolgozását - tették hozzá. A kérelmekről - szükség esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával - a hatályos jogszabályok alapján az Oktatási Hivatal dönt. Az eljárásról és a kérelmek benyújtásáról bővebb tájékoztatás az OH honlapján olvasható - írták a közleményben.
Háborognak a szülők
A Szülői Hang Közösség azt közölte ennek kapcsán: "A 2020-ban bevezetett szigorítás hátrányait már a statisztikai adatok is mutatják: az éretlenül iskolát kezdők miatt minden 24. elsős évet ismétel. Idén december 27-től január 20-ig van lehetőség kérvényezni a szülőknek a plusz egy év óvodát; közösségünk igyekszik enyhíteni a károkat.
Bár a kérelmek többségét elfogadják, mégis sok család lemarad, mert a kormányzat magára hagyta a szülőket a pedagógiai döntésben, a központosított hatósági eljárás pedig sokakat elriaszt és értelmetlen stresszt okoz.
Már a statisztikai adatok is egyértelműzen jelzik, mennyire nagy a baj a plusz egy év óvoda 2020-tól bevezetett szigorításával: az elmúlt három év adatai szerint nagyon magas, 4,6%, 5,2% és 4,2% volt az évismétlők aránya az elsősök között (lásd itt és itt), a kormányzat mégsem változtat a rendszeren. Ezek az évismétlések – átlagosan minden 24. elsős tanuló esetében – kudarcélményt jelentenek a gyerekeknek; sokkal jobb lett volna, ha inkább az óvodában töltenek még egy évet. A rossz rendszer következtében éretlenül iskolába kerülő gyerekek a többieket is hátráltathatják, ami rontja az egész oktatási rendszer hatékonyságát. Az adatok a jéghegy csúcsát mutatják csak: sok éretlenül iskolába került gyerek van azok között is, akik nem ismétlik meg az első évet, de a hátrányokat éveken át ők is elszenvedik.
A szülőknek az Oktatási Hivatal online felületén kell benyújtani a kérelmet december 27-től, a határidő idén január 20. Az Oktatási Hivatal a tapasztalatok alapján nem tud érdemben dönteni a beérkező kérelmekről: ha a beérkezett információk alapján nem tartja egyből elfogadhatónak, akkor a pedagógiai szakszolgálat vizsgálatát kérik, ahol az érdemi döntés születik. Így az Oktatási Hivatal egyedül arról dönt, hogy kinél legyen szakszolgálati vizsgálat és kinél nem, de ebben a kérdésben az Oktatási Hivatal döntése nem egységes, a lakóhely jobban számít, mint a szülői kérelem tartalma; az eljárás minden lépése diszkriminatív.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormányzat által mesterségesen túlbürokratizált rendszer méltatlanul bánik a családokkal, miközben a szülők sokszor nem kevés időt és akár pénzt is áldoznak arra, hogy a megfelelő támogató dokumentumokat beszerezzék, a túl sok és szükségtelenül megismételt vizsgálat a kisgyerekeket stresszeli, a pedagógiai szakszolgálatokat pedig leterheli, és elveszi az időt a gyermekek szükséges fejlesztésétől. A kormányzat a szülőket magára hagyta: nincsen szervezett támogatás a szülők döntéséhez és a kérvényezéshez, a kormányzat nem ismerteti döntéshez szükséges pedagógiai szempontokat; a hivatalos tájékoztatás is csak a jogszabályok ismertetésére szorítkozik.
Az Oktatási Hivatal kihagyható lenne a folyamatból, a szülők - ha egyáltalán szükség van rá - fordulhatnának közvetlenül a pedagógiai szakszolgálathoz, ahol a gyerekeket eleve jobban ismerik. Az Oktatási Hivatal szükségtelen bevonása nemcsak értelmetlen papírgyártást jelent, hanem emiatt a szülőknek irreálisan korán kell dönteniük módosítási lehetőség nélkül, miközben ebben a korban a kisgyerekek gyorsan változhatnak. A folyamat elsősorban nem a kimeneten, hanem a bemeneten szűr: bár a beadott kérelmek nagy többségét elfogadják, mégis évente több ezer gyerek lemarad, mivel a kellő támogatás hiányában sok szülőben nem tudatosul a túl korai határidőig, hogy a gyermek érdekében kérvényezni kellene. Különösen a hátrányos helyzetű vagy gyengébb érdekérvénysítő képességekkel rendelkező családoknak elrettentő az online kérelmezés és a gyermekek hatósági eljárás keretében történő vizsgálata, pedig pont ezekben a családokban lenne a legnagyobb szükség a plusz egy év óvodára.
A Szülői Hang Közösség a károk enyhítésére törekszik és segít az érintett szülőknek, hogy a gyermek érdekében tudatos döntést hozzanak a plusz egy év óvodáról. Közösségi csoportunkban segítünk a döntésben és támogatást nyújtunk a stresszes kérvényezési folyamatban; segédletünk segít a kérvény megírásában, adatbázisunkban több ezer korábbi szülői kérelem részletes adatai érhetők el, tudásbázisunk pedig részletes információt ad a kérvényezési folyamatról és annak hátteréről."

Hetek óta nincs fűtés egy fővárosi elitgimnáziumban: a szülőknek nem engedik, hogy szerelőt hívjanak
A budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban fűtési problémák nehezítik a tanítást,
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


