Az I. kerületiek arról is véleményt mondhatnak, teljesen betiltsák-e az Airbnb-t a kerületben.
Csaknem 240 millió forintból alakítottak ki bölcsődét Nagykanizsán, az intézmény napelemes és hőszivattyús felszereltsége révén sem földgáz, sem áram nem kell az energiaellátásához – tájékoztatta a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. az MTI-t.
A közlemény szerint az önkormányzat 2020-ban nyert el 237,5 millió forint európai uniós támogatást a Széchenyi 2020 program keretéből a Manóvár Bölcsőde kialakítására.
A szeptember 1-jétől működő intézmény évtizedekkel ezelőtt bölcsődének épült, később azonban idősek nappali ellátására használták. Az itt újból megnyitott, két csoportszobás bölcsődében összesen 24 gyereket tudnak ellátni, a kihasználtsága már meghaladja a 90 százalékot. A csoportszobák mellett tornaszobát, irodákat, mosdókat, szociális blokkot is kialakítottak, továbbá korszerűsítették a melegítőkonyhát, az udvaron pedig új játékokat állítottak fel és gumiborítású teraszt is készítettek. A beruházás során a lábazatot, a tetőt és a homlokzatot is szigetelték, kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, illetve a villanyvezetékeket és a gépészetet.
A tetőre napelemes rendszert telepítettek, a megfelelő hőmérsékletet pedig hőszivattyús rendszer biztosítja télen-nyáron. Az intézmény a felhasznált villamos energiát saját maga állítja elő, gázra pedig nincs szükség.
A projektet a tervezettekhez képest mintegy négy hónappal korábban, augusztus végére befejezték. A tervezett előirányzat fedezetet biztosított a beruházás minden költségére, az épület korszerűsítésén kívül a mintegy 1100 darab eszköz, berendezési tárgy és gép beszerzésére is.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mondd el, hogy élsz!
Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







