Érdemes figyelni a különféle akciókat, hogy kedvező áron tudjuk beszerezni a legalapvetőbb dolgokat a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez.
Az idei tanévkezdés más lesz, mint az eddigiek, hiszen a gyerekek március óta csupán az évzárón találkozhattak egymással egy rövid időre. A hosszú iskolai távollét megváltozott szokásokat is hozott magával, visszazökkenni a régi kerékvágásba pedig nem is olyan egyszerű. Főleg akkor, ha a levegőben folyamatosan ott lóg a bizonytalanság: vajon mikor zárnak be ismét az iskolák a koronavírus miatt? Az ebből származó feszültség melegágya lehet az iskolai agresszivitásnak is.
Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt segíteniük kell a gyermekeket abban, hogy vissza tudjanak rázódni az iskolai életbe és fel tudják a oldani világjárvány okozta feszültségeket az iskolai életben. Úgy véli, az őszinte beszéd, a stresszoldó módszerek és az egyszerű önvédelmi technikák segítségével a gyerekek egyrészről meg tudják előzni a feszültségek agresszivitásban történő kirobbanását, másrészről pedig fel tudják ismerni és kezelni is tudják majd az ilyen szituációkat.
A szakértő szerint van néhány olyan eset, amivel szinte biztosan találkozni fognak az iskolások a tanév kezdetén:
- A közösségbe történő visszaszokás a zárkózottabb típusú gyermekek számára kihívást jelent, ők gyakrabban kerülhetnek emiatt konfliktushelyezetekbe. Beszélgessünk a gyermekünkkel, adjunk neki önbizalmat, hiszen ha magabiztosan, határozottan lép fel, jó eséllyel el tudja kerülni, vagy egyszerűen meg tudja oldani a nézeteltéréseket.
- Hosszú idő telt el azóta, hogy a gyermekek utoljára együtt tölthettek egy egész hetet. Az első időszakban várhatóan többször ugratják majd egymást, de az ártatlannak tűnő viccelődésekből is komoly viták generálódhatnak. A piszkálódások, kötekedések határozott fellépéssel, már nonverbális kommunikációval is kezelhetők, de érdemes magtanítanunk iskolás gyermekünk számára, hogyan tolja el magától az őt maceráló társát.
- A járványveszély okozta bizonytalanság levezetésében, valamint az életkori hormonális változásokból adódó feszültségek levezetésére tökéletes lehet a kiscsoportos önvédelmi edzéseken való részvétel. Ennek során ugyanis nem csak a felesleges energiáikat és a felgyülemlett stresszt tudják levezetni a gyerekek, hanem olyan hasznos ismeretekre, tudásra is szert tehetnek, amit a közösségi konfliktusok kezelése során is kamatoztatni tudnak majd.
![Széchenyi István Egyetem: rengeteget emelkedtek a ponthatárok, 4400 elsőéves jutott be a képzéseikre](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1693843758-KU6Og1nnf_sm.jpg)
Széchenyi István Egyetem: rengeteget emelkedtek a ponthatárok, 4400 elsőéves jutott be a képzéseikre
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)