A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült.
Az új nemzeti alaptanterv most már egészen biztosan nem készülhet el jövő szeptemberre - értesül a Népszava. Az elképzelések szerint kétféle tankönyv lesz majd a piacon: állami és keresztény szemléletű kiadvány.
A fejlesztő szakemberek sem értik, a kormány miért kommunikálta az új NAT 2019. szeptemberi hatályba lépését, hiszen az még távolról sincs kész. A minisztérium ugyan nem szól bele a munkálatokba, egyedül annyit határoztak meg, hogy az új tanterv legyen nemzeti, munkaalapú és családközpontú - ám ezeket a feltételeket tovább már nem árnyalták.
A NAT nem szabályozza a tankönyveket sem, csupán irányt mutatnak a tankönyvíróknak. A lap forrásai szerint a kormány elképzelésében kétféle tankönyv szerepel: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű, ezekből lehet majd válogatni. A lapnak nyilatkozó szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy az új NAT-nak megfelelő tankönyvek sem állnak még rendelkezésre, azokat a közeljövőben kezdik el kidolgozni - a félkész koncepció alapján.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








