Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez derül ki egy friss vásárlói kutatásból.
A nagy nemzetközi kompetenciafelmérés eredményei szerint a magyar tanulók még annál is gyengébbek, mint amilyenek az utolsó mérésnél, 2012-ben voltak - írja az Index.
Kijöttek a legfrissebb PISA-teszt eredményei, miszerint a magyar gyerekek bőven az átlag alatt teljesítenek. A lemaradás pedig egyre csak nő. Az OECD-országok között ezzel mindenben a legutolsó csoportban, a lista utolsó negyedében vagyunk. Miközben az OECD-átlag 493 és 500 pont között szokott lenni, a magyar diákok most már csak 472-477 pontot hoznak. A magyar gyerekek eredményei három év alatt, 2012-höz képest átlagosan 17 ponttal lettek rosszabbak természettudományból. Szövegértésből is majdnem ekkora, 15 pontos a visszaesés.
Kelet-Közép-Európában csak a szlovákok vannak mögöttünk. A csehek alulról ugyan, de súrolják az európai átlagot, míg a néhány éve átfogó oktatási reformot megvalósító lengyelek egyértelműen a legsikeresebbek, ők már a világ élmezőnyéhez kezdenek felzárkózni. Eközben egy terület sincs, ahol a magyar diákok legalább viszonylag jók lennének.
Már a korábbi PISA-teszteken is egyértelművé vált, hogy a magyar oktatási rendszer nem versenyképes nemzetközi szinten. A magyar iskolákban még mindig a lexikális tudás a meghatározó, a PISA viszont nem ezt méri, hanem hogy a tanulók mennyire képesek ismereteiket iskolán kívüli szituációkban alkalmazni. Ez az, ami látványosan nem megy nagyon sok magyar gyereknek - sem szövegértésben, sem természettudományos területen, sem matematikában.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







