Tőzsde, befektetések és makrogazdaság: olyan újságírót keresünk, aki nemcsak követi a gazdasági folyamatokat, hanem érti is, mi áll mögöttük.
Folyamatosan nő az iskolakerülő gyerekek száma az általános iskolákban - írja az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) statisztikájára hivatkozva a Magyar Nemzet.
A cikk szerint a 2014-2015-ös tanévben már csaknem hatezer diáktól vonták meg a családi pótlékot 50 óránál több igazolatlan hiányzás miatt, miközben egy évvel korábban még csak 5659 gyerektől, a 2012-2013-as tanévben pedig mindössze 5165 diáktól, vagyis két év alatt 20 százalékkal nőtt az általános iskolát mulasztók száma.
Az adatokból kiderült az is, hogy a hiányzók főként a felső tagozatból, ezen belül is a hatodik és a hetedik osztályból kerülnek ki, a tavalyi tanévben az előbbi évfolyamon 1095, utóbbin 1248 gyerek családjától vonták meg a támogatást igazolatlan hiányzás miatt.
A legtöbb gyerek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kerülte az iskolát, itt 1555 gyerekkel szemben alkalmazták a büntetést, Tolna megyében viszont csupán 38, ötven óránál többet hiányzó gyereket regisztráltak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







