Az, hogy hányszor tudsz felállni egy székről fél perc alatt, a lábaid erejéről és a mozgásod biztonságáról is árulkodhat.
A tegnapi Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet a nyugdíjprémiumokról, amely fontos változásokat hoz - szúrta ki az mfor.hu. A prémiumot tavaly azok kaphatták meg, akik az előző ávben legalább egy napot már nyugdíjasként töltöttek. Az új rendelet ezt törli el.
Az idei nyugdíjprémiumban való részesüléshez már nem lesz feltétel, hogy a tavalyi évben már nyugdíjba kellett vonulni. Az egyedüli megkötés annyi lesz, 2019. novemberében már fennálljon nyugdíjas jogviszony.
A prémium számításakor 1,1 százalékos szorzót vesznek majd figyelembe, hiszen ennyivel haladja meg várhatóan a gazdasági növekedés a bázisul szolgáló 3,5 százalékot. A kiegészítésnél 0,7 százalékkal számolnak, ennyivel volt ugyanis magasabb a nyugdíjas infláció az év eleji 2,7 százalékos nyugdíjemeléshez képest. A lap információ szerint a prémium és a kiegészítés egyaránt novemberben érkezik. A kiegészítés összege átlagosan 11 ezer forint, a prémium átlagosan 20 ezer forint lehet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







