A lista különlegességét a nők rendkívül erős jelenléte adja, hiszen a tíz kiemelt helyből hatot női sportolók foglalnak el.
A magyar piacon elsőként elindult az amerikai dollár alapú nyugdíjbiztosítások értékesítése az Alfa Biztosítónál - olvasható a biztosító közleményében. A konstrukció a nyugdíjbiztosításoknál általános, 20 százalékos adóvisszatérítés mellett ún. ügyfélbónuszt is kínál.
Új konstrukcióval jelent meg az Alfa Biztosító az életbiztosítási piacon: szeptember elsején elindult a biztosító devizás termékcsaládja részeként az Alfa Zen euró és amerikai dollár alapú nyugdíjbiztosítások értékesítése. Ez utóbbi termék újdonságnak számít a hazai piacon, hiszen eddig még egyetlen magyarországi biztosítótársaság sem rendelkezik amerikai dollár alapú nyugdíjbiztosítási konstrukcióval.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első félév végén a magyar háztartások közel 435 milliárd forintnyi valutával rendelkeztek, miközben az itthon és külföldön tartott devizabetétek állománya megközelítette az ötezer milliárd forintot. Ezek a számok pedig csak a készpénzre és a betétekre vonatkoznak: egyéb, deviza alapú eszközökben – például befektetési alapokban vagy biztosításokban – szintén nagyon jelentős összegeket tart a lakosság.
A konstrukció egyik fő vonzereje – a nyugdíjbiztosítás befizetése után járó 20 százalékos adóvisszatérítés mellett – az, hogy a biztosítónál lépcsőzetes bónuszfizetést építettek be a termékbe, amely a 10., a 15. évben és közvetlenül a lejárat előtt ad akár az éves díj 250 százalékát is elérő extra bónuszt az ügyfélnek. Fontos, hogy a megtakarítás esetleges átmeneti szüneteltetése sem eredményezi a bónusz elvesztését. A befektetési portfólió kezeléséről tíz különféle eszközalap gondoskodik: egy eszközalappal pedig több mögöttes eszköz vásárolható meg, így jobban megvalósul a diverzifikáció, a kockázat porlasztása.
A nyugdíjbiztosítások évek óta húzóterméknek számítanak az élet üzletágon belül: a Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly csaknem negyedével emelkedett a biztosítók díjbevétele ezeknél a konstrukcióknál, az élő szerződések darabszáma pedig mára elérte a félmilliót.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







