Új alapokra helyezheti a munkaügyi párbeszédet a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók között egy új egyeztetéssorozat.
Nem kell változtatni a nyugdíjrendszeren, most semmi sem indokolja ezt - írta egy válaszban a pénzügyminiszter. Ezzel százezernyi magyar nyugdíjasnak szállt el a remény.
Hogy emelik-e a nyugdíjakat, és mi módon, azt a kormány szuverén joga eldönteni, a módszerre tett javaslat pedig egy kicsit sem indokolt jelen helyzetben - ezt reagálta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának azon javaslatára, hogy dolgozzanak ki új módszert az emelések évközi rendszerére is - erről ír a Népszava. Emellett egy idei évközi, legalább 3 százalékos emelést is szeretett volna elérni Juhász László NYUSZET-elnök.
A pénzügyminiszter válaszában úgy fogalmazott, hogy a nyugdíjak értékállóságának megőrzése jelenleg nem szenvedhet semmilyen átalakítást, semmi nem indokolja, hogy ezen változtassanak. Azt írta, a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14-, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború hatására megemelkedett infláció miatt.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







