Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 áprilisában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Nem zárkózik el attól Endrei Judit, hogy egyszer beköltözzön egy prémium idősotthonba. Az egykori tévés kifejtette, szükségünk lenne végre olyan modellre, ahol az idősödő korosztály kötetlenül, ám jó körülmények között meg tudja találni a maga régi-új fiatalos, aktív elfoglaltságát. Mint hozzátette, ő nem akar gyerekei terhére lenni, ha már nem él annyira aktív életet.
Mostanában egy prémium idősek otthonában munkálkodik programszervezőként Endrei Judit. Az egykori tévés ennek kapcsán kifejtette, hogy ő maga sem zárkózik el attól, hogy egyszer egy ilyen intézménybe költözzön.
A Borsnak arról beszélt:
szükségünk lenne végre olyan modellre, ahol az idősödő korosztály kötetlenül, ám jó körülmények között meg tudja találni a maga régi-új fiatalos, aktív elfoglaltságát. Egy jó társaságban, jó programokkal, mintha egy hotelben élne.
Endrei Judit azt is hozzátette, ő maga nem szeretne majd gyerekei terhére lenni, amikor már nem él aktív életet, ezt már meg is beszélte velük:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Én azok közé tartozom, akik nagyon régóta úgy gondolják, hogy egy senior hotelben vagy egy ehhez hasonlóban szeretném befejezni a pályafutásomat. A fiatalokra nem feltétlenül lehet ráterhelni a szülőkről való gondoskodást. Nem lehet elvárni tőlük, hogy otthon üljenek és őrizzék az anyukát vagy az apukát. Bennem semmilyen ellenérzés nincs egy ilyesfajta léttel kapcsolatban. Még nem terveztem meg, hogy hány év múlva lesz esedékes, de megteszem a szükséges lépéseket akkor, amikor majd úgy érzem, hogy nem élek ennyire aktív életet
- magyarázta.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







