14 °C Budapest

A jövő évi emelésnek aligha fognak örülni a magyar nyugdíjasok

2016. november 26. 07:01

Bár a kormánytervezet szerint jövőre 0,9 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak, Orbán Viktor szerint akár 1,6 százalékos is lehet az emelkedés 2017-ben. Kiszámoltuk, ez pontosan mekkora növekedést jelente a magyar nyugdíjasoknak.


A kormány jelenlegi inflációs várakozása szerint jövőre 0,9 százalékkal emelkednének a nyugdíjak. Korábbi számításaink szerint ezzel a 109 561 forintos átlagnyugdíj összesen 986 forinttal emelkedne. Orbán Viktor a napokban a Világgazdaságnak adott interjújában azonban már azt mondta, hogy a 0,9 százalék helyett 1,6 százalékos nyugdíjemelés jöhet 2017-ben.

Most megkötött bérmegállapodásnak köszönhetően lehetőségem nyílt egy olyan javaslatot tenni, hogy a jövő évi nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra növeljük. Azt, hogy ezenkívül lehet-e még valamilyen egyszeri juttatásban is gondolkodni, majd meglátjuk, ezt a kérdéskört még körül kell járnunk

- mondta a lapnak Orbán Viktor.

Miért jöhet nagyobb nyugdíjemelés?

A változtatás nem lehet véletlen, hiszen Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő (vagyis az inflációval megegyező) mértékben kell emelni. Az Magyar Nemzeti Bank előrejelzésében pedig a kormány által eddig várt 0,9 százalékos inflációval szemben például 2,3 százalékos drágulást vetít előre.

Mit jelentene ez a gyakorlatban?

Amennyiben az 1,6 százalékos nyugdíjemeléssel számolunk, akkor a jelenlegi öregségi átlagnyugdíj összege 109 561 forintról 111 314 forintra emelkedne.

Ahogy a fenti ábrán is látszik, hazánkban a legtöbb nyugdíjas százezer forint alatti nyugdíjból él, nekik a nyugdíjemelés az átlagosnál, vagyis 1 753 forintnál is kisebb növekedést jelent majd. Nem járnak azonban rosszul a luxusnyugdíjasok, mert azok például, akiknek 500 ezer forintot visz a postás, jövőre már 508 ezer forintot kaphatnak.

Extra pénzt is kapnak a nyugdíjasok?

A miniszterelnök az interjúban az egyszeri juttatás lehetőségéről is beszélt. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a nyugdíjprémium fizetésére már a jelenlegi szabályok is lehetőséget adnak. Mégpedig abban az esetben, ha a bruttó hazai termék (GDP) változatlan áron számított növekedésének a tárgyévben várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja és az államháztartás - a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott - tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor tárgyév novemberében kell nyugdíjprémiumot fizetni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A héten aláírt bérmegállapodás után, pedig már olyan elemzői előrejelzés is megjelent, amely mely 3,9 százalékos GDP növekedését vár jövőre. Ha ez megvalósulna, akkor a Portfolio elemzőinek számítása szerint,

a nyugdíjprémium keretében további 8000 forintot kapnának jövő novemberben a magyar átlagnyugdíjasok.

Új számítási rendszer jöhet?

Az emelés mellett a miniszterelnök az interjújában egy új számítási módszerre is utalt.

Természetesen tudjuk, hogy nem könnyű az idősek élete. Az, hogy milyen új számítási rendszer legyen, egy többéves, még előttünk álló vita, amely szakmai körökben el is kezdődött, és bátorítom, hogy folytassák. Ebben a pillanatban azonban a nyugdíjrendszer határait nem lehet feszegetni. Amit tehetünk, az a megélhetési költségek csökkentése, ebben nagy szerepe van az általános forgalmi adó leszállításának

- tette hozzá Orbán Viktor.

Valóban nincsenek könnyű helyzetben a nyugdíjasok

Az átlagos aktív fogyasztói kosárral összevetve a nyugdíjasoknak havi bevételük nagyobb arányát kell élelmiszerekre, lakhatásra és egészségügyre fordítani, kiadásaik között pedig minden más háztartásánál magasabb a rezsi aránya.

A KSH adatai szerint a nyugdíjasok gyógyszerekre a jövedelmük 6 százalékát költik, míg az aktív keresőknél ez az arány kevesebb mint 2 százalék.

Emellett a nyugdíjasok jellemzően kevesebbet költenek ruházkodásra és tartós fogyasztási cikkekre. Azaz elsősorban elsődleges szükségleteik kielégítésére elég csak a nyugdíjuk.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem