Fontos változás jön a lakástakarékoknál: komoly pénzről van szó

2017. június 28. 17:00

Július 1-től jelentős változás elé néznek a lakástakarékok. Csökken a termék felmondási és kiutalási időszaka, ráadásul több hitelt is nyújthatnak mostantól a pénzintézetek.

Törvényi kötelezettségének eleget téve a Fundamenta-Lakáskassza 2017. július 1-től az újonnan kötött lakás-előtakarékossági termékének kiutalási és felmondási időszakát is 3 hónapról 2 hónapra csökkentette - írta mai közleményében a cég.

Ennek köszönhetően az ügyfelek innentől kezdve egy hónappal rövidebb várakozási idővel juthatnak hozzá az állami támogatással növelt megtakarításukhoz és - igény esetén - a kedvező kamatozású lakáskölcsönhöz. Ez egyébként nemcsak a Fundamentára, hanem a piac többi szereplőire is igaz lesz.

További jelentős változás, hogy a lakás-takarékpénztárak az eddigi 75 százalék helyett mostantól már szabad eszközeik 90 százalékát helyezhetik ki áthidaló kölcsönként.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddiginél nagyobb összegből hitelezhetnek a lakástakarékok. A lakás takarékpénztári szerződéseknél nemcsak a 4-10 év megtakarítási időszak után lehet lakáscélú kölcsönt igényelni, hanem a megtakarítási időszak alatt is, ezt hívják áthidaló kölcsönnek, amelyekből a most megjelent módosítás eredményeként több kerülhet a lakástakarékkal rendelkező ügyfelekhez. 

A változtatások élénkíthetik a lakáshitel-piacot, ezen belül a lakás takarékpénztárak hitelezési tevékenységét pörgethetik fel. A lakás-takarékpénztári megtakarítás lényege, hogy havonta félretehetünk pénzt későbbi lakásvásárlási- vagy lakásfelújítási-céljaink megvalósítására. Az állam ehhez az összeghez hozzátesz 30 százalékot, évente legfeljebb 72 ezer forint erejéig. Megtakarításunk ráadásul a futamidő alatt kamatozik is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Pénzcentrum kalkulátorában lehetőségünk van összehasonlítani a különböző cégek lakástakarék-ajánlatait. 3 év 9 hónapra az OTP Lakástakarék Start 4 számlája nyújtja a legjobb hozamot (EBKM: 12,36 százalék), 5 év 7 hónapra viszont a Fundamenta Lakáskassza Hozamleső 623. számú módozata (10,2%). 8 éves futamidő esetén azErste Lakástakarék EgyOtthon 0149 számláját (5,7%) is érdemes megemlíteni, 10 éves futamidővel pedig az Aegon Kamat Fix Plusz 10 termékét, melynek EBKM-e 4,85 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm