A háztartások pénzeszközállománya világszinten 2,7 százalékkal zsugorodott, ami a legsúlyosabb visszaesés a 2008-as pénzügyi világválság óta.
Megtakarításairól beszélt egy interjúban Jakupcsek Gabriella. A Ridikül műsorvezetője azt mondja, azért nem tudott tartalékokat felhalmozni, mert a megkeresett pénzét gyermekei tanítatására költötte. De mire számíthat nyugdíjas éveiben, akinek nincsen megtakarítása?
Kevesen gondolnák a híres műsorvezetőről, Jakupcsek Gabrielláról, hogy nincsenek tartalékai. A háromgyerekes anya azonban azt mondja, hogy csak a jelenben tud gondolkodni, de azt is elárulta, mi ennek az oka:
- mondta el Jakupcsek Gabriella a Best magazinnak, utalva kislányára.
Minden harmadik magyar
A befizetett járulékokból lehet állami nyugdíjra számítani, de "az annyi lesz, amennyi", ami nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy olyan nyugdíjas életet éljünk, amit szeretnénk. Ezért az öngondoskodásra építő stratégiák lehetnek sikeresek. A kutatások szerint csak minden harmadik magyar tesz félre a nyugdíjára.
A legtöbben csak a váratlan kiadásokra készülnek
A megfelelő öngondoskodás hiányát támasztja alá, hogy a pénzügyi tervezés esetében leggyakrabban a cél a váratlan kiadásokra való felkészülés, ezt követi a lakás célú megtakarítás, a létfenntartás jövedelem kiesése esetén, a gyermekek iskoláztatása és csupán csak az ötödik helyre került a nyugdíjas évekre való felkészülés.
Mekkora nyugdíjra számíthatunk?
- Ha minimálbérre vagyunk bejelentve:
Ez attól is függ, hogy mennyi az elismert szolgálati időnk (ennek ma az átlagos értéke nyugdíjba lépéskor megközelítőleg 38 év). Amennyiben pedig 40 évvel számolunk, akkor körülbelül 60-70 ezer forintos nyugdíjra számíthatunk.
- Ha a keresetünk megegyezik az átlagkeresettel:
Abban az esetben, ha mindig az átlagkereset után (40 évig) fizetünk járulékot, akkor ma körülbelül 140 ezer forintos induló nyugdíjra számíthatunk.
A szakértők szerint, nyugdíjkülönbség pótlásához, körülbelül 25-30 millió forinttal kellene rendelkeznie annak, aki szándékosan a tényleges átlag körüli jövedelme helyett csak a minimálbér után fizetett.
Használjuk ki az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat
Aki azonban időben elkezd félretenni a nyugdíjas éveire, annak érdemes kihasználnia az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat. Hazánkban három különböző nyugdíjcélú megtakarítást is támogat az állam, mind a három esetében 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírásban részesülhetünk befizetéseink után. Emellett természetesen a megtakarítás maga is termel hozamokat, ami befizetések nélkül is hozzáadódik a megtakarításainkhoz. Természetesen mind a három konstrukciónak vannak előnyei és hátrányai, és az is eltérő, kinek melyik lehet a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás:
- Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP)
- Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Nyugdíjbiztosítás
Mekkora nyugdíjra számíthatunk?
- Ha minimálbérre vagyunk bejelentve:
Ez attól is függ, hogy mennyi az elismert szolgálati időnk (ennek ma az átlagos értéke nyugdíjba lépéskor megközelítőleg 38 év). Amennyiben pedig 40 évvel számolunk, akkor körülbelül 60-70 ezer forintos nyugdíjra számíthatunk.
- Ha a keresetünk megegyezik az átlagkeresettel:
Abban az esetben, ha mindig az átlagkereset után (40 évig) fizetünk járulékot, akkor ma körülbelül 140 ezer forintos induló nyugdíjra számíthatunk.
A szakértők szerint, nyugdíjkülönbség pótlásához, körülbelül 25-30 millió forinttal kellene rendelkeznie annak, aki szándékosan a tényleges átlag körüli jövedelme helyett csak a minimálbér után fizetett.
Használjuk ki az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat
Aki azonban időben elkezd félretenni a nyugdíjas éveire, annak érdemes kihasználnia az államilag is támogatott nyugdíjcélú megtakarításokat. Hazánkban három különböző nyugdíjcélú megtakarítást is támogat az állam, mind a három esetében 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírásban részesülhetünk befizetéseink után. Emellett természetesen a megtakarítás maga is termel hozamokat, ami befizetések nélkül is hozzáadódik a megtakarításainkhoz. Természetesen mind a három konstrukciónak vannak előnyei és hátrányai, és az is eltérő, kinek melyik lehet a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás:
- Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP)
- Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ)
- Nyugdíjbiztosítás

Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, pedig ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Álomgólt lőtt az angol Ligakupában Szoboszlai Dominik - videó
- Hatalmas drogfogás egy kecskeméti tanyán
- Koncepciójavaslat a bértárgyalásokra - Infláció- és gazdaságinövekedés-függővé tenné a béremelést a Liga Szakszervezetek
- Online feladattár segíti az érettségire való felkészülést
- Észak-Korea az alkotmányba foglalta az atomfegyverkezést
- Figyelem, a hétvégén változások lesznek a vasúti közlekedésben!
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


