7 °C Budapest

Hiába a szlovák euró: még mindig sok korona van az embereknél

MTI
2015. május 5. 12:32 2 perc

Több mint hat évvel a közös európai fizetőeszköz szlovákiai bevezetése után még mindig jelentős mennyiségű nemzeti valuta, hárommilliárd szlovák korona van lakossági kézben - írta kedden a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) adatai szerint 2014 végén még mindig lakossági kézben volt a 2009-ben a forgalomból kivont nemzeti fizetőeszköz, a szlovák korona, bankjegy és pénzérme mennyiségének jelentős hányada. Annak a szlovák koronának az összértéke, amelyet a tavalyi év végéig még nem vontak be, az euró bevezetéséig kibocsátott hazai valuta összértékének mintegy 2 százalékát adta. Ez, értékben 3,01 milliárd szlovák koronát (mintegy százmillió eurót) tesz ki, darabszámban pedig mintegy 19 millió bankjegyet jelent.

A volt nemzeti valuta bankjegyeiből, a legtöbb - több mint 10 millió darab - a legkisebb címletnek számító 20 koronásból maradt az embereknél. Az euróra be nem váltott szlovák nemzeti fizetőeszköz értéke a tavalyi év végén egy lakosra 426 koronát (mintegy 14 eurót), illetve fejenként mintegy három bankjegyet tett ki.

Szakértői vélemények szerint a mindmáig nem bevont szlovák korona bankjegyeinek és pénzérméinek legnagyobb hányadát a nemzeti fizetőeszköz iránti

nosztalgiából emlékbe

megtartott, illetve a károsodott és fizikailag megsemmisült bankjegyek teszik ki.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szlovákia 2009 január elsejével váltotta le nemzeti valutáját a közös európai fizetőeszközre és így tizenhatodikként vált az eurózóna tagjává. A hivatalos korona-euró átváltási arány 30,126 az egyhez volt. Az euró szlovákiai forgalomba hozatala 16 napig tartott, ebben átmeneti időszakban mindkét pénznem hivatalos fizetőeszköznek számított az országban. Az NBS 2013. végéig cserélte be a szlovák korona pénzérméit, a bankjegyeket korlátlan ideig beváltják.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?