2020. december 4. péntek Borbála, Barbara
HR Centrum

Újabb elbocsátási hullám jöhet ebben az ágazatban ősszel: hol marad a mentőöv?


A zenészeknek megítélt támogatási rendszerhez hasonló megoldás bevezetéséért lobbizik az üzleti rendezvényszervezőket és szolgáltatókat tömörítő legnagyobb szakmai szervezet. Ötvenmilliárd forintos alap létrehozását kéri a rendezvényszervezői szakma a kormánytól a szektort sújtó bevételkiesés és likviditási problémák kezelésére - erről a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének (Maresz) elnöke beszélt.

Ganczer Gábor - aki a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is - elmondta a Világgazdaságnak, hogy a lobbianyagot eljuttatták az illetékesekhez, ebben a zenészeknek már megítélt támogatási rendszerhez hasonló megoldást javasolnak. Rámutatott, hogy az ágazat évi 1000 milliárd forinttal járul hozzá az ország GDP-jéhez. A segélyalap vissza nem térítendő, szabad felhasználású forrásként jelenne meg, amelyre bizonyos feltételek mellett pályázhatnának az érintett cégek.

Az egyik paraméter a legalább három lezárt üzleti év, illetve azt is kikötöttük, hogy a mentőöv azoknak a vállalkozásoknak járjon, amelyeknél az idei második negyedéves árbevétel-kiesés eléri vagy meghaladja az 50 százalékos mértéket

- emelte ki. A Maresz ezenfelül a rendezvényszervezőket, valamint a kapcsolódó háttérszakmát megcélzó munkahelymegtartó bértámogatási program bevezetését is indítványozta. Ennek lényege, hogy a szektor munkavállalóinak bérét hat hónapon át 200 ezer forinttal egészítsék ki a központi büdzséből. Azoknak a cégeknek, amelyek részesülnének az állami támogatásból, vállalniuk kellene, hogy megtartják a munkaerőt.

Erre azért van égető szükség, mert a rendezvényszervezőknél durva elbocsátási hullám indulhat meg.

A Maresz július végén 60 cég körében végzett adatgyűjtést. Ebből az látszik, hogy az idei rendezvények mintegy 80 százalékát már lemondták, és a megrendelések kevesebb mint 30 százalékát foglalták át az őszi időszakra vagy 2021-re. A válaszadók többsége 80 százalék fölötti forgalom-visszaeséssel számol. A 61,5 százalékuknál már voltak elbocsátások, és csaknem kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy további leépítések várhatók, akár 50 százalék fölötti mértékben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
legacykft
2020. 12. 04. 10:03
Makacs, vagy inkább kínos?

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat?...

hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk