2019. október 22. kedd Előd
HR Centrum

Színt vallott Gáspár Zsolt: ebből van a mesés vagyona


Gáspár Zsolt saját bevallása szerint sosem akart sztár lenni, azt mindig is meghagyta volna idősebb bátyjának. Ő pedig ehelyett tovább vitte a családi vállalkozást, vezeti apjától átvett sertéstelepeket, ezzel alapozva meg a családi vagyont.

Gáspár Zsolt, Győzike fiatalabb öccse saját elmondása szerint sosem tervezte, hogy híres lesz, helyette inkább apja nyomdokaiba lépett, és vitte tovább a családi vállalkozást. És bár pincérnek tanult a középiskolában, egy percet sem dolgozott a vendéglátásban, helyette a családi vállalkozásukat, a sertéstelepet vette át az apjától. Körülbelül 14 éves korától járt rendszeresen ki a telepre az apjával, 17 éves korától pedig már ott is dolgozott - modnta el a Fem3 Caféban.

Megláttam benne a nagyobb lehetőséget, hiszen az csak a miénk, ne vigyék el, jobb, ha odafigyelek rá. Azt gondoltam, jobb, ha maradok ott a telepen. Békés megyében meg Győr-Moson-Sopron megyében vannak telepeink

- mondta el a lapnak Gáspár Zsolt.

(Címlapkép: MTI/EPA/Craig Lassig)

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
laskainelli
2019. 10. 22. 11:32
7 fontos gondolat, hogy jól szeresd a társad

Sokféle szeretet létezik, főleg egy párkapcsolaton belül. A szeretetnyelvekről sokat hallhattunk...

jobangel
2019. 10. 22. 09:00
Kötelező fejlődni a munkában?

Az álláskeresést nagyban akadályozó tényezők a ki nem mondott elvárások. Amiket ráadásul sajnos...

hrbonbon
2019. 10. 21. 12:32
Miért nehéz jó jelölteket állítani?

  Amikor egy kiválasztási projekt elkezdődik, akkor a Megbízóval átbeszéljük a pozícióra...

hrdoktor
2019. 10. 21. 09:43
8+1 hasznos tipp a jobb alvásért

Időben lefekszik, mégsem tudja rendesen kialudni magát? Nehezen alszik el, nyugtalanul tölti az éjszakát...

perfekt
2019. 10. 21. 08:46
A nyugdíjigény érvényesítésének elhalasztása

Noha mind a munkaviszonyban dolgozók, mind pedig a vállalkozók esetében lényegesen előnyösebb...

legacykft
2019. 10. 18. 09:00
Építsetek szervezeti kultúrát, ne csak lózungokat!

Mindig izgalmas szakmai feladat, amikor vezetői csapatokat kísérünk abban a folyamatban, hogy jövőképüket...

coachco
2019. 10. 15. 09:43
Kampány után szabadon!

Végre túl vagyunk a választásokon, vissza lehet térni a régi kerékvágásba. Igaz, az nem teljesen...

NÉPSZERŰ
FRISS

Kika

10.24-11.05
Országos

Aldi

10.24-10.30
Országos

Lidl

10.24-10.30
Országos

Tesco

10.24-10.30
Országos

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos