Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A meghirdetése óta eltelt kevesebb mint egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban elindult ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1-en.
György László elmondta, a koronavírus-járvány miatt sokaknak felszabadult valamennyi ideje, sőt többen - ideiglenesen - elveszítették az állásukat, így ezt a helyzetet ki lehet használni arra, hogy fejlesszék digitális ismereteiket, annak érdekében, hogy a XXI. században akár a "jég hátán" is megéljenek.
A május 25-én induló ingyenes felnőttképzésre a https://ujratervezes.nive.hu vagy a www.vali.ifka.hu weboldalon lehet jelentkezni - tette hozzá. György László kifejtette: az intenzív képzést befejező vállalkozók például képesek lesznek arra, hogy megtervezzék a cégük honlapját, vagy lefolytassanak egy kampányt a közösségi médiában. Ugyanakkor alapvető programozási és módszertani ismereteket is magukévá tehetnek - fűzte hozzá.
Kiemelte, az oktatás mindenkinek hasznos tudást kínál, azoknak pedig, akik szeretnék átképeztetni magukat, elindul egy - erre épülő - 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzési program.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







