2018. július 21. szombat Dániel, Daniella

Hiszik, ha látják: fizetésemelésről vallottak a fiatal magyar melósok


A 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát - derül ki egy friss kutatásból. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik.

Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik.

43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán. A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalék tervez külföldön tanulni.

Csúcsot ért el az idei első negyedévben a magyar bank ifjúsági indexének egyik mutatója: a 19-29 éves korosztály tagjainak 35 százaléka szerint könnyen találna magának állást. Egy évvel korábban mindössze 23 százalékos, öt évvel ezelőtt pedig mindössze 10 százalékos volt az optimisták aránya.

Sokan szeretik a munkájukat, de a karrier nem kézenfekvő

A kutatásból kiderül az is, hogy a dolgozó fiatalok közel fele, 43 százaléka érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, míg egy évvel korábban mindössze 38 százalékuk mondta ugyanezt, 2016 elején pedig csak 29 százalékos volt az arányuk. Soha ennyien nem érezték úgy ezelőtt, hogy örömmel végzik a munkájukat: 57 százalékuk szereti az állását, ez szintén csúcsot jelent a felmérés korábbi eredményeihez képest. 2017 végén az arányuk még csak 52 százalék volt.

A képet árnyalja ugyanakkor, hogy az aktív dolgozók mindössze 25 százaléka lát fejlődési lehetőséget a munkahelyén, ez jelentős csökkenés az előző negyedévében mért 38 százalékhoz képest. A legpesszimistábbak az alapfokú képzettséggel rendelkezők: közülük mindössze 13 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy előrébb tud lépni a ranglétrán.

Óvatos bizakodás a fizetéseknél

Az ifjúsági index a fizetésekre vonatkozó várakozásokat is vizsgálta, az eredmények pedig óvatosságra utalnak. Bár a dolgozó fiatalok 69 százaléka számít arra, hogy a nettó fizetése emelkedni fog a jövőben, mindössze 22 százalékuk vár komolyabb béremelést.

Diákok, külföld, munka

Az aktív keresőkkel összhangban a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók jelentős része, 46 százaléka szintén úgy véli, hogy könnyen találna magának munkát. Mindössze 3 százalékuk mondta azt, hogy nagyon nehezen tudna elhelyezkedni. A diákok alig több mint harmada, 34 százaléka fontolgatja a külföldi munkavállalást, ami jelentős csökkenést jelent a 2017 első negyedévében mért 46 százalékos arányhoz képest. Még ennél is kevesebben, az aktív keresők mindössze negyede tervezi, hogy külföldre menne dolgozni.

A külföldi tanulás szintén nem foglalkoztatja a többséget: bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy egy ideig külföldön tanuljon.

JÓL JÖNNE 4 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 4 millió forintos hitelösszeget, és 84 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 61 333 forintos törlesztőrészlettel a K&H Bank nyújtja, de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank 61 840 forintos törlesztőt ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Raiffeisen Bank, az ERSTE Bank, valamint a CIB Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ennyiért gályáznak a napszámosok a magyar gyümölcsösökben
Jócskán emelkedtek az órabérek tavalyhoz képest.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
ajovomunkahelye
2018. 07. 20. 10:08
Akik az adatok mögé látnak

Az adatelemzők nem szürke kockák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Aon Magyarország adatelemző...

legacykft
2018. 07. 20. 09:00
Változásnál elég önmagában a vezetői kommunikáció?

A szervezeti változások kapcsán gyakran találkozunk azzal az elgondolással, hogy a vezetőknek ilyenkor...

icoachu
2018. 07. 19. 16:30
Te milyennek képzeled el a karrieredet hosszú távon?

Újfajta karrier modellre lenne szükségünk Laura Carstensen stanfordi pszichológus szerint. A várható...

laskainelli
2018. 07. 19. 11:06
Mit tehet az, akit a társa nem tesz boldoggá?

A párkapcsolatok természetéből fakadóan, mikor két ember nem táplálja a közösségüket, akkor...

hr-tippek-profiknak
2018. 07. 19. 11:00
Megtartani munkatársainkat - kezdjük az alapoktól

Mire jó az önismeret? Egyetlen szóval válaszolva: mindenre. Számtalanszor kérdezik tőlem azok...

hellokarrierista
2018. 07. 19. 05:20
4 dolog, amit a kutyádtól tanulhatsz

Néhány hete, hogy életem eddigi legnehezebb döntését meghozva, a blog szerkesztőségének Senior...

perfekt
2018. 07. 18. 09:01
Off shore kizáró ok igazolása a közbeszerzési eljárásokban

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. §-a tartalmazza...

NÉPSZERŰ
FRISS