11 év alatt 27 ezerről 93 ezer főre emelkedett a Magyarországon tartózkodó ázsiaiak száma. Mint kiderült, így ez a csoport adja a legnépesebbet a hazánkban...
Egészen rendkívüli lehetőséget jelentett a mesterséges intelligencia (MI) fejlődésének legújabb irányait górcső alá vevő budapesti Reinforce AI Konferencia. A március második felében tartott eseményen ugyanis nem másod vagy harmadkézből értesülhettek az eredményekről a szektor honi és regionális képviselői és egyéb érdeklődők, hanem a terület legnagyobb szakértői közé sorolt elsővonalas cégek szakemberei számoltak be a kutatási eredményekről. Az előadások sorából az rajzolódott ki, hogy míg vannak bizonyos területek, ahol az MI már ma is kellő megbízhatósággal alkalmazható, más területeken viszont korlátok sora áll még a kutatók előtt, amelyek legyőzése komoly kihívásokat jelentenek még akkor is, ha azok első pillantásra nem is tűnnek nehéz feladatnak.
Különleges megvilágításba helyezte a mesterséges intelligencia (MI) lehetséges fejlődési irányait a március 20-22. között Budapesten első ízben megrendezett Reinforce AI Konferencia. A technológia körül mára egészen felfokozott lelkesedés alakult ki. Manapság általánosságban úgy tekintenek a mesterséges intelligenciára (MI), a gépek maguk megfigyelésén és tapasztalatán alapuló önfejlesztő képességeire, mintha az valamiféle csodaszer lenne. A konferencia előadásai alapján a várakozások nem alaptanul magasak, mégis szinte bizonyosan túlzóak. A gyakorlatban is alkalmazott példák mellett a konferencia rávilágított az ilyen rendszerek korlátaira is, előre vetítve, hogy milyen sok izgalmas és nehéz technikai problémát kell megoldani ahhoz, hogy közelebb kerüljünk például az emberi intelligenciához hasonlítható Mesterséges Általános Intelligenciához - számol be az Ericsson közleményében.
A Reinforce AI Konferencia a hasonló tematikájú magyarországi események sorában egészen egyedülállónak tekinthető. Az előadók között ugyanis olyanok sorakoztak, akik a terület kutatásában és az iparági fejlesztésekben nemzetközi szinten is meghatározó szerepet játszó vállalatok, többek között az UBER, a Volkswagen, az IBM, a Google vagy a Twitter szakemberei.
Patrick van der Smagt, a Volkswagen-csoport MI kutatási részlege igazgatójának előadásából az is kiderült, hogy a deep learning kapcsán számos kiaknázatlan lehetőség áll a témában talán leginkább szem előtt lévő autóipar előtt. Ugyanakkor hatalmas kihívás a minél változatosabb adatok begyűjtése. Ennek pedig egyszerű oka van. Az egyre újabb járművekben ugyanis mind több olyan vezetést segítő eszköz dolgozik, amelyek ezeket az adatállományokat használják. A jelenlegi irányok szerint immár a költséghatékony adatgyűjtés, a gyors és megbízható működés területére kerülnek a fókuszpontok.
A konferencia során kirajzolódó kép szerint az MI-t övező vitáknak többnyire az a forrása, hogy a különböző célokkal rendelkező szervezetek és emberek egyszerűen nem egy nyelvet beszélnek.
Prekopcsák Zoltán, a piacvezető adatelemzési platformot fejlesztő RapidMiner elemzési vezetője arra mutatott rá, hogy egy automatikus fékező rendszer fejlesztése során egészen más típusú problémák merülnek fel, mint amikor egy kutató például mesterséges intelligencia segítségével próbál egy go játszmát megnyerni. Az előbbi esetben életek múlhatnak a jó megvalósításon, míg az utóbbiban viszont bátran lehet kísérletezni és fokozatosan fejleszteni az algoritmust. Éppen ezért fontos ezeknek a konfliktusforrásoknak a felismerése és az MI-t övező viták konstruktív mederbe terelése. Az összes szereplőre szükség lesz ugyanis ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazások beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket és a mindennapok részévé váljanak.
Ehhez a témához kapcsolódott az IBM MI fejlesztésekért is felelős kutatási központjának részlegvezetője Kush R Varshney, aki előadásában a gépi tanulás torzulásainak kockázatairól beszélt. A képzési, azaz mintavételi adatok gyűjtésénél egyes csoportok előtérbe kerülhetnek, így az adatsorokban felül-, míg mások alulreprezentáltak lesznek, ezáltal pedig deformációk jöhetnek létre az adatokra épülő algoritmusokban is. Könnyen elképzelhető, hogy milyen problémákhoz vezethet, ha ezeket a csoportokat nem, rassz vagy vallás alapján osztják be, hiszen ezáltal a mesterséges intelligencia válaszai is ezeket a torzulásokat tükrözik majd, ami egyáltalán nem kívánatos. Ez egy fontos megoldandó kérdést jelent a jövőben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A konferencián a mesterséges intelligencia korlátairól Prekopcsák Zoltán azt is elmondta, hogy egyre több olyan vélemény akad, amelyek szerint a tisztán deep learning alapú megoldások hamarosan korlátokba ütköznek. Ezek a rendszerek ugyanis elsősorban korábban látott mintázatokat képesek felismerni, ám az ezen túlmutató általánosítási és következtetési képességük szegényes. Számos példa van arra, hogy a jelenlegi MI olyan összefüggéseket sem képes megtanulni, amit már 1-2 éves gyerekek is felismernek. A jövőben így alighanem komolyabb fókuszt kell helyezni erre a területre, vagyis az ok-okozat megtanulására, ezek nélkül jelentősen lassulhat a fejlődés üteme.
A mesterséges intelligenciának a távközlésben is komoly szerep jut majd. Ignacio Más, az anyacég, az Ericsson OSS részlegének innovációs vezetője előadásában arra világított rá, hogy e technológiák segíthetnek az infokommunikációs bumm eredményezte, az emberek számára sokszor már felfoghatatlan hálózati komplexitást kezelni.
Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója az MI adatelemzésben betöltött szerepét emelte ki. Ma egyetlen nagy amerikai mobilszolgáltató hálózatán másodpercenként 4 terabit halad át, és ez idő alatt 15 millió "adatesemény" történik ugyanezen a hálózaton. E rendszerek működése is nehezen képzelhető el a jövőben a hatékonyan alkalmazott mesterséges intelligencia nélkül.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök