A szolgáltatás bárki számára igénybe vehető, aki OTP Maestro vagy lakossági forintalapú Mastercard kártyával rendelkezik.

Külföldi dolgozóiról vallott a hazai Bosch-csoport: ezek most a hiányszakmák, még mindig toboroznak
A magyarországi Bosch-csoportnál több mint 40 ország szakemberei dolgoznak együtt, viszonylag magas az aránya a Németországból érkezett kollégáknak - közölte a Pénzcentrummal a vállalat, amikor arról érdeklődtünk, hány külföldi munkavállalót alkalmaznak. Nemrég egy szakszervezeti vezető arról beszélt, hogy egyes nagy hazai üzemekben létszámstopot hirdettek, az ezt firtató kérdésünkre a Bosch most többek között azt közölte, "bizonyos területeken az óvatosság jellemzi a létszámgazdálkodást", más részlegeken pedig dinamikus a növekedés. Korábban a Magyar Suzuki Zrt. és a győri Audi-gyár is megszólalt a témában.
A magyarországi Bosch-csoportnál jelenleg több mint 18 300 munkatárs dolgozik összesen - közölte a Pénzcentrum érdeklődésére a cég. Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy legfrissebb gyűjtésünk szerint az egyik leányvállalatuk, a Robert Bosch Elektronika Kft. Heves megye legnagyobb munkáltatója 5345 alkalmazottal (februári adat), ami egyébként 120 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban volt - több munkavállalójuk van, mint például a kecskeméti Mercedes-gyárnak, vagy a nyíregyházi LEGO-üzemnek.
Mint a vendégmunkások létszámát firtató kérdésünkre kifejtették: nemzetközi vállalatként náluk hagyománya van annak, hogy egy telephelyen belül – beleértve a magyarországi Bosch gyárakat is – nagyon sokféle nemzetiségű szakember találkozik, a külföldi munkavállalók száma projektenként, pozíciónként, telephelyenként és szezonálisan is folyamatosan változik.
A magyarországi Bosch-csoportnál több mint 40 ország szakemberei dolgoznak együtt, viszonylag magas az aránya a Németországból érkezett kollégáknak. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a felvételi eljárás során a szakmai követelmények, köztük a szakértelem a meghatározó, és nem a származás vagy a lakóhely
- fejtették ki.
Korábban László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról beszélt, tavaly nyáron újdonságot jelentett, hogy az autóipari üzemeknél létszámstopot hirdettek, ősz óta ez a jelenség markánsan jelenik meg az iparágban - ahol nincs stop, ott a létszámfelvétel szűkült be. A létszámstopra vonatkozó kérdésunkre a Bosch most azt közölte, hogy a vállalatcsoporton belül Magyarországon is nagyon eltérőek a munkaerő keresési igények.
Bizonyos területeken az óvatosság jellemzi a létszámgazdálkodást, ugyanakkor vannak olyan részlegek is, ahol dinamikus a növekedés
- tették hozzá. A cégcsoportnak Magyarországon nyolc leányvállalata van és jelenleg több mint 250 nyitott pozícióra keresnek új kollégát. A legnagyobb szükség a technikusokra, valamint azokra a szoftver- és hardvermérnökökre van, akik a vállalat "jövőbe mutató fejlesztésein dolgoznak majd." Mint érdeklődésünkre elmondták, a fluktuáció megelőzésére HR, vállalati, és vezetői oldalról is sokat tesz a magyarországi cégcsoport.
Összeségében elmondható, hogy a fluktuáció tekintetében lassulást tapasztalunk, ami többek között az évek óta tartó folyamatos, tudatos munkaerőmegtartó intézkedéseknek tudható be, valamint az általános munkaerőpiaci folyamatok is szerepet játszanak benne
- fejtette ki a Bosch Magyarország.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennyi külföldi dolgozik az esztergomi Suzuki-gyárban
A fenti kérdéseket korábban elküldtük az Audi Hungáriának is (amely Győr-Moson-Sopron megye legnagyobb munkaadója), a cég pedig közölte, "természetesen" foglalkoztatnak külföldi munkatársakat.
Legnagyobb részük olyan külföldi állampolgár, akik a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkeznek Győrbe, határozott idejű munkaszerződéssel. Jelenleg nem tervezzük harmadik országból érkező vendégmunkások alkalmazását
- közölte kérdésünkre az Audi Hungária, azt viszont nem fejtették ki, hogy hány külföldi dolgozik a vállalatnál. Azt is elmondták, nincs érvényben létszámstop, jelenleg is több pozícióra keresnek új kollégákat, első sorban a Beszerzés, IT és a Műszaki Fejlesztés területére.
A Magyar Suzuki Zrt. konkrétabb számokat közölt megkeresésünkre: jelenleg 3500 ember dolgozik az esztergomi üzemben, melyből hozzávetőlegesen 600 fő szlovák és 300 fő vendégmunkás.
Az elmúlt évek tudatos toborzási tevékenységének eredményeképpen, vállalatunk jelenleg a gyártósoron nem szembesül munkaerőhiánnyal. Célunk hosszú távon mérnökökkel erősíteni munkavállalói állományunkat
- fogalmazott akkor a cég.
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


