0 °C Budapest
Mosolygós munkatársak csoportja sétál az irodában, miközben a munkaprojektről beszélgetnek.

Szinte biztos: rövidebb munkahetet vezethetnek be, rengeteg dolgozó fog jól járni a jövőben

2024. november 25. 09:44 2 perc

A technológia fejlődésével az emberiségnek is jobb dolga lesz - erről beszélt egy nagy bank vezetője.

Az a generáció, amely most születik, valószínűleg már csak háronm és fél napot fog dolgozni hetente - erről a JPMorgan Chase Bank vezetője, Jamie Dimon beszélt a Bloombergnek adott interjújában. Az interjúban a bankvezér arra is utalást tett, hogy a mesterséges intelligencia szerinte hatékonyabbá teszi az emberek munkáját.

Dimon arról is beszélt, hogy a technológia fejlődésével mindig is volt olyan, hogy emberek munkáját vette el, csakhogy adott helyette másikat is. Megjegyezte, hogy az ő bankjánál már egy ideje használjákj a mesterséges intelligenciát, és az nem vett el munkahelyet, viszont sokkal könnyebbé tett a munkatársaknak bizonyos folyamatokat, ezáltal maga a munkavégzés is egyszerűbbé és átláthatóbbá vált.

A technológiai fejlődés, közte a mesterséges intelligencia rohamos térnyerése pedig szerinte azt fogja eredményezni - a három és fél napos munkahét mellett - hogy a ma születő gyerekek már 100 évig élhetnek, és nem fogják ismerni például a rákbetegséget sem.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02