2024. november és 2025. január között a munkakeresés átlagos időtartama az egy évvel korábbihoz képest 9,3 hónapról 12,1 hónapra nőtt.

Megannyi fontos esemény borzolja a kedélyeket a munkaerőpiacon, amelyekre csak azok tudnak megfelelően reagálni, akik képesek átlátni a társadalmi és gazdasági folyamatokat, és hatékony válaszokat tudnak adni bármilyen vállalati környezetben. Ahhoz, hogy ehhez a „harchoz” a HR-szakemberek valós segítséget kapjanak, a Pénzcentrum és a Portfolio november 13-án nagyszabású konferencia keretében járja majd körbe a legfontosabb HR-piaci fókusztémákat.
Egymást érik a fontosabbnál-fontosabb hírek a hazai munkaerőpiacon: nemrég számoltunk be róla például, hogy mennyivel emelkedhet a minimálbér a következő 3 évben; de írtunk arról is, hogy már készül a szigorítás, amely nyomán hamarosan nehezebb lesz majd vendégmunkásokat hozni hazánkba. És akkor arról még nem is beszéltünk, nagyon úgy fest, hogy vége a home office virágkorának is, egyre-másra jelentik be ugyanis a legnagyobb vállalatok, hogy mindenkit visszarendelnek az irodába. És már csak a hab a tortán a kormány által bejelentett gazdasságpolitikai akcióterv, amely számos elemmel érinti a hazai munkaerőpiacot.
Ha mindez nem lenne elegendő a munkavállalók számára, további, úgynevezett HR-evolúciós kihívásokkal is szembesülhetnek. A munkaerőpiac változásai, például a digitalizáció és az automatizáció terjedése, új lehetőségeket teremtettek, ugyanakkor növelték a munkavégzéssel kapcsolatos elvárásokat is. Jelenleg a cégek iparágtól függetlenül azt kutatják, hogyan lehetne hatékonyabban megszervezni működésüket.
A mai munkaerőpiac sajátosságai tehát eltérő hozzáállást és sokkal nagyobb rugalmasságot igényelnek a cégektől és a munkavállalóktól egyaránt, mint korábban. Azok maradnak talpon, akik képesek átlátni a társadalmi és gazdasági folyamatokat, és hatékony válaszokat tudnak adni bármilyen vállalati környezetben. Ez nem csupán a csúcsvezetők feladata; a közeljövőben kiemelt szerephez jutnak azok a HR-szakértők, akik a legfontosabb HR-folyamatok újratervezéséért felelnek.
Ahhoz, hogy ehhez a „harchoz” a HR-szakemberek valós segítséget kapjanak, a Pénzcentrum és a Portfolio november 13-án nagyszabású konferencia keretében járja majd körbe a legfontosabb fókusztémákat. HR (R)EVOLUTION 2024 – Powered by Prohuman & Pénzcentrum Magyarország egyik legnívósabb munkaerőpiaci és HR-szakmai konferenciája; a legismertebb hazai vállalatok HR-specialistáinak, közép- és felsővezetőinek találkozóhelye.
A rendezvényen többek között a toborzás, az onboarding, a munkaerő-megtartás és a tehetséggondozás témáit érintjük, valamint a munkaszervezésről is szó lesz. Emellett a munkáltatói márka fejlesztésére és a belső- és külső kommunikáció fontosságára is fókuszálunk. A konferencián kiemelt figyelmet kap, hogy a jelenlegi HR-forradalom egyre szorosabb kapcsolatba kerül a HR gyorsan változó evolúciójával. Így a konferencia témáját erőteljesen meghatározza a szektor digitális átalakulása, amelyben a résztvevők naprakész tudást szerezhetnek.
Nézzük a HR (R)EVOLUTION 2024 részletes programját!
Mint fentebb is említettük, a konferencia célja, hogy segítséget nyújtson a vezetőknek és a különböző területekre szakosodott HR-specialistáknak a legfontosabb HR-folyamatok (újra)tervezéséhez. Ehhez 2 önálló szekcióban összesen 5 előadás és három panelbeszélgetés ad majd támaszt, a tematikát tekintve meglehetősen széles spektrumban. De nézzük, miről is lesz konkrétan szó, és kik lesznek a rendezvény sztárelőadói.
A HR (R)EVOLUTION 2024 konferencia első szekciójában arra keressük majd szakértő meghívottjainkkal a válaszokat, hogy milyen új HR-trendek formálják a jövőt, és hogyan tudnak a vállalatok ezekhez alkalmazkodni. Szó lesz továbbá arról is, hogy milyen rejtett buktatók és sikertényezők befolyásolják a nemzetközi munkavállalók sikeres integrációját.Továbbá kitérünk majd arra is, hogy miként tartható meg a tehetséges munkaerő kreatív megoldásokkal, miközben a költségek is optimalizálhatóak.
Az első szekciót kollégánk, a Portfolio Csoport vezető elemzőjének, Madár Istvánnak az előadása nyitja, amely – mintegy megalapozva az egész konferenciát – felrajzolja a hazai munkaerőpiac kereteit. Majd ezt követően dr. Tóth Ágnes, a Prohuman vezérigazgatója veszi át a szót, és vázoja a legfontosabb HR-trendeket, hogy a szakértők is átfogó képet kapjanak arról, mivel/kivel állnak szemben.
A nyitóelőadásokat két hangsúlyos panelbeszélgetés követi, amelyek során az érdeklődők gyakorlati stratégiákat és friss perspektívákat ismerhetnek meg a gyorsan változó HR-környezethez igazodva. Elsőként a HR-kihívások vállalati perspektívából nézve kerülnek terítékre; a jövő munkaerőpiacán való navigáláshoz pedig Kálmán Anna (szenior menedzser, Stratégia & működésfejlesztés terület, KPMG), Kovács Viktória (HR igazgató, EOS Faktor) és Kreiter Éva (HR igazgató, Dreher Sörgyárak) ülnek a képzeletbeli HR-es rally autó anyósülésére.
A szekció záró momentumában pedig, egy a magyar munkaerőpiac kínálati és keresleti oldalát egyértelműen meghatározó témát járnak majd körbe a paneltagok. A sokakat érintő kérdés az lesz, növekedhetünk EU-n kívüli munkavállalók nélkül? Az „EU és non-EU, avagy a külföldi munkavállalók helyzete és lehetőségei” címen futó beszélgetésben többek között Kovács Endre (szolgáltatási igazgató, Prohuman) és dr. Óváry-Papp Nóra (vezető ügyvéd, Baker McKenzie) adnak majd támpontokat.
A kávészünetet követő második szekcióban elsősorban arról lesz majd szó, hogyan lehet valódi motivációt teremteni a munkahelyen. Hiszen ma kardinális kérdés, hogyan lehet elkerülni egy mentálhigiénés katasztrófát, aminek az egyik fő színtere a munka világa; illetve hogyan ehhez építhető fel egy igazán sokszínű és befogadó vállalati kultúra. A szekcióban megvitatjuk a diverzitás valódi, hatékonyságot (is) növelő lehetőségeit, a digitalizációs eszközök betörését és integrálását a munkafolyamatokba, és az olyan konfliktusforrások feloldását, amit pl. az AI vagy a Z generáció újszerű munka iránti hozzáállása hozott a mindennapi életbe.
A szekciót Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő sportoló előadása nyitja. Fatima a 102 méteres világcsúcs és az oda vezető hullámvasút történetét járja majd körbe, amely számos aspektusát tekintve találkozik a hétköznapi életünkben és természetesen a munka világában előttünk álló akadályokkal. Majd Karig Luca (Head of Organizational Development Consulting, BeHive Consulting) veszi át a szót, aki arról értekezik majd „Új megoldások, régi szokások?” című előadásában, hogy mit mond a döntéshozás tudománya és hogyan segít ez felkészülnünk a jövő kihívásaira.
A HR (R)EVOLUTION 2024 – Powered by Prohuman & Pénzcentrum konferenciát záró panelbeszélgetésben pedig egyfajta hatékonysági kisokost állítanak össze a beszélgetőpartnerek, amelynek fókuszában a motiválás, a digitalizáció és a generációs konfliktusok feloldása lesz. A működő gyakorlatokat dr. Tóth Ágnes (vezérigazgató, Prohuman), Lendvai Viktor (alapító, HiSchool), Nagy-Józsa Dorka (CEO, Y2Y Ltd.), Partos Bence (alapító-tulajdonos, Mindset Pszichológia), valamint dr. Pintér Szabolcs (ügyvezető, UpScale) mutatja majd be. Ne maradj le tehát az év egyik legfontosabb HR-szakmai találkozójáról, találkozz a HR szakma nagyágyúival. További részletek, jelentkezés ITT!

Külföldi meló, jó fizetésért? Itthonról is megteheted: rengeteg magyart keresnek, 100% a home office
A külföldi, elsősorban észak- és nyugat-európai cégek egyre szívesebben alkalmaznak olyan magyar munkavállalókat, akik vagy az adott államban, vagy magyarországi home officeból dolgoznak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


