A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
A nyár nem éppen az álláskeresés ideje, de azért nem reménytelen a helyzet. Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.
„Sokakban a nyár a szabadságok és a pihenés hónapjaiként él, ennek ellenére bőven van már olyan munkáltató, amely nyáron hirdeti meg az új lehetőségeket, hogy ősszel már a kiválasztott kollégával kibővített csapattal kezdje a munkát” – árulta el Katkics Attila, HR szakember. Ez egy kiváló időszak arra, hogy átgondoljuk szakmai életutunkat, eldöntsük, hogy jó helyen vagyunk-e, vagy eljött-e az idő egy új kihívásra.
„HR szakemberként azt tanácsolom, hogy ha szeretünk a jelenlegi munkahelyünkön dolgozni, akkor keressük a nyílt és őszinte kommunikációt a vezetőnkkel, optimális esetben belátó és megértő fülekre találhatunk – kevés vállalkozás engedheti meg magának, hogy egy jó munkaerőt elveszítsen” – hangsúlyozta Katkics Attila. Ha azonban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy váltunk, akkor először pályázati anyagunk, önéletrajzunk karbantartásával kezdjük! Poroljuk le a régi anyagot, az önéletrajzunk legyen naprakész és igényes, mindenképpen tartalmazzon aktuális fényképet, legyen jól tagolt és két oldalnál lehetőség szerint ne hosszabb. Kiemelten figyeljünk a nyelvhelyességre és a helyesírásra!
„Ne feledjük, 5-10 másodpercünk van jelöltként, hogy felkeltsük a figyelmet – egy rosszul strukturált, hiányos, esetleg nyelvtanilag hibás önéletrajz azonnal negatív benyomást kelt” – hívta fel a figyelmet a szakember. „Ha elkészült az anyagunk, adjuk oda egy barátunknak, hogy fussa át, több szem, többet lát!” – tette hozzá Katkics Attila.
Nem csak a kánikula izzaszthat meg
Akit behívnak interjúra, mindenképpen készüljön fel a cégből, gondolja át az eddigi pozícióit, milyen kiemelkedő eredményei voltak, és gondolkozzon el azon, hogy milyen szempontok, kérdések kerülhetnek elő a megpályázott munkakörnél. „Az interjún figyeljünk a testbeszédre, ezt sokan teljesen figyelmen kívül hagyják, pedig nagyon meghatározó. Ne becsüljük alá, hogy egy szép nyári napon megejtett interjú is komoly stresszhelyzet, éppen ezért öltözzünk komfortosan, önazonosan, semmiképpen se késsünk!” – tanácsolja a HR szakember.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kézfogás igenis számít, legyünk határozottak, pozitívak, merjünk kérdezni! A bérről is szó fog esni, így mindenképpen készüljünk bruttó és nettó bérigénnyel
- tanácsolja a szakértő. Katkics Attila azt is fontosnak nevezte, hogy ha végül nem is a miénk az állás, ne érjük be egy sablon visszautasítással, hanem keressük a kapcsolatot és jelezzük, hogy hibáinkból építkezni szeretnénk.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







