Magyarország számára az euró bevezetése nem választási lehetőség, hanem jogi kötelezettség, ám a puszta csatlakozás önmagában nem oldja meg a gazdasági problémákat.
Nem értik a német befektetők, hogy miért kell a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban kétszámjegyű százalékos béremelést adni a dolgozóknak. Az üzem ügyvezetője arról beszélt, hogy most a dolgozók 12 százaléka indonéz, de több külföldit nem terveznek alkalmazni.
A dolgozók megtartása érdekében két számjegyű béremeléseket kell adni, ez Németországból nézve enyhén szólva is furcsa - mondta a Telex szerint egy sajtóeseményen Hideg Gábor, a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár ügyvezetője. Az üzemet 1992 óta a német Villeroy & Boch szakmai befektető birtokolja, és most ősszel évi 10 százalékos emelésnél és plusz 6 százalékos bérkiegészítésnél tartanak, de arra számítanak, hogy még ezzel sem tudják majd teljesen ellentételezni az inflációt, azaz értéken tartani a fizetéseket.
Bár a gyár bérszínvonala 40 százalékkal magasabb mint a környező cégeknél, így is munkaerőhiánnyal küzdenek, nemrég volt olyan időszak, amikor attól tartottak, nem lesz elegendő ember a gyár működéséhez. Így az üzemben dolgoznak külföldiek is, most az állomány 12 százaléka indonéz vendégmunkás, de vannak szerbek és ukránok is - de több külföldit nem terveznek alkalmazni, mert többe kerülnek, mint a magyar dolgozók. A cégvezető elmondta, nem a magyarok helyét veszik el a külföldiek, hanem segítenek abban, hogy a gyár működni tudjon, és mindenkinek legyen munkája.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.






