23 °C Budapest
Young man with sad facial expression sitting on a bench in the park. Office worker lost his job. Middle aged man despair economic crisis. jobless

Csoportos létszámleépítés jön ebben a magyar üzemben: a dolgozók 80%-át érinti

MTI
2022. június 24. 17:41

Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. - közölte az Unilever pénteken. December elejéig minden dolgozónak garantálják a munkát, a felmondási idő az alkalmazottak egy részének december elején kezdődik, másik részüknek pedig 2023 március végén.

Az Unilever a jelenleg Röszkén gyártott termékpalettájának közel harmadát a Mezőker Kft.-nek adja át bérgyártásba, a termékek nagyobb részének gyártását pedig saját romániai és német üzemeibe, illetve egy európai bérgyártó partneréhez telepítené át a tervek szerint 2023 március végéig.

A magyar tulajdonú élelmiszergyártó, a Mezőker Kft. közel három évtizede az Unilever zöldségszárítmány-beszállítója. A vállalat arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését az Unileverrel azáltal, hogy átveszi a Delikát és néhány Knorr termék gyártását. A Mezőker egyúttal kifejezte azt a szándékát is, hogy megvásárolja a röszkei telephelyet, illetve az ott lévő gyártóeszközöket - közölték.

Az Unilever kitért arra, hogy a fogyasztói trendek az elmúlt években megváltoztak, a vásárlók az előrecsomagolt termékek helyett a friss élelmiszereket preferálják, a vállalatnak pedig alkalmazkodnia kell a megváltozott piaci körülményekhez, át kell szerveznie gyártókapacitásait, a termelést nagyobb üzemeibe koncentrálva.

A közlemény szerint mérlegelniük kellett azt is, hogy a röszkei gyár a település sűrűn lakott részén található, így rendkívül korlátozott az üzem fizikai bővítésének, illetve a további Unilever befektetések és extra gyártási mennyiségek biztosításának lehetősége.

"Míg a jövőbeli együttműködés a Mezőkerrel fenntarthatóbb jövőt biztosítana márkáinknak, tudjuk, hogy a bejelentésünk nehezen érinti a röszkei gyárunkban dolgozó 190 kollégánkat és 18 kölcsönzött munkavállalónkat is. Kollégáinkat tájékoztatjuk terveinkről és együttműködünk a munkavállalói érdekképviseletekkel azért, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek segítséget jelentenek dolgozóink számára" - mondta a közlemény szerint Alberto di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vállalat haladéktalanul megkezdi a munkavállalókat érintő kérdések egyeztetését a röszkei gyár üzemi tanácsával és szakszervezetével - jelezték. A közleményben hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is stratégiai fontosságú gyártóbázis az Unilever számára, a röszkei üzem mellett két másik gyártóegysége is működik itt: Veszprémben jégkrémeket gyártanak, Nyírbátorban pedig Európa legnagyobb folyékony mosó- és tisztítószereket előállító háztartás-vegyipari üzemét működtetik. Mindkét helyszínen belföldi és exportpiacokra is termelnek. Az Unilever az elmúlt években 65 millió eurót fektetett be a két gyár fejlesztésébe, és további 35 millió euró beruházást tervez a közeljövőben. Alberto di Leo leszögezte: mindez azt bizonyítja, hogy a veszprémi és nyírbátori gyár stratégiai fontosságú az Unilever európai gyártóegységei sorában.

Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely közel 400 márka termékeit értékesíti több mint 190 országban. A vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52,4 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2021-ben. Az Unilever Magyarország Kft. a globális Unilever hazai leányvállalata, 2021-ben 99,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az Unilever Magyarországon 1077 dolgozót foglalkoztat és további 350 munkavállalónak ad munkát munkaerőkölcsönző partnereken keresztül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?