18 °C Budapest
Interior of Hungarian Parliament Building.

Csúcsfizetés a Parlamentben: jelentősen nőtt a képviselők bére márciustól

2022. március 29. 08:24

A tavalyi bérstatisztikák nyomán jelentősen megemelkedett márciustól a parlamenti képviselők fizetése. Immár a honatyák alapbére havi bruttó 1,3 millió forint, de bizottsági, és egyéb tisztségekkel ez bőven 2 millió fölé is kúszhat. Emelkedett a vidéki képviselők albérlet-támogatása is.

Márciustól több mint 100 ezer forinttal nő minden országgyűlési képviselő fizetése, miután a képviselői alapilletményt az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabál, ez pedig 2021-ben 438,8 ezer forint volt – írja a 24.hu a KSH jelentése alapján.

A parlamenti képviselők alapfizetése tehát 8,7 százalékkal, azaz 106 ezer forinttal emelkedett: így márciustól 1 millió 316 ezer forint a honatyák bére. A portál megjegyzi, hogy 2018-ban a képviselők havi fizetése még csak 750 ezer forint volt.

Ha valaki benne van valamilyen bizottságban is, akkor 1 millió 580 ezer forintos fizetés jár neki, az a képviselő pedig, aki két bizottságnak is tagja, már 1,8 millió forintot kap havonta. A bizottsági alelnökök közel 2 millió forintot vihetnek haza, a bizottsági elnökök és frakcióvezető-helyettesek és a jegyzők pedig 2 millió 240 ezret.

Nőtt a frakcióvezetők, a parlamenti alelnökök és a háznagy fizetése, és a házelnöké is, akinek a 254 ezer forintos emeléssel már bruttó 3,6 millió a havi fizetése. A bérrel párhuzamosan nő a vidéki képviselők albérlet-támogatása is, ami már havi 460 ezer forintot, irodabérlésre pedig a korábbinál 80 ezer forinttal többet, 920 ezer forintot fordíthatnak a politikusok az államkasszából.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?