Végleg befellegzett a 40 órás irodai munkáknak? Itt a javaslat, ez jöhet helyette itthon is

Ha a világjárvány megtanított minket valamire a munkával kapcsolatban, akkor az az, hogy egyáltalán nem kell hosszú órákat az irodában töltenünk ahhoz, hogy valóban produktívak legyünk. Akkor mégis miért olyan fontos a mai napig a jelenlét?

Ma már nehéz elképzelni azt az időt, amikor az emberek hetente legalább 40 órát töltöttek egy irodában, sőt, gyakran még ennél is többet, hogy lenyűgözzék a felettesüket. A járvány óta egyre elterjedtebb távmunka a főnököknek és a munkavállalóknak egyaránt lehetőséget adott arra, hogy újraértékeljék ezt a mélyen gyökerező követelményt.

Régóta tudjuk, hogy az irodai jelenlét problémás, és akár több milliárdba is kerülhet egy nemzet gazdaságának, mivel a beteg emberek behurcolják a vírusokat az irodába, megfertőznek másokat - írja a BBC egy friss cikkében. A közvetlen versengés pedig mérgező környezetet teremthet, ami túlhajszoltsághoz vezet: a hosszú órákat dolgozó emberek nyomást gyakorolnak mindenki másra, hogy ugyanezt tegyék.

Ma már tudjuk, hogy valójában a termelékenység számít, nem pedig az, hogy az ember az irodában vagy a számítógép előtt töltött idő mennyisége.

Mégis, annak ellenére, hogy lehetőségünk van ezen gyakorlat elhagyására, a jelenléti munkavégzés él és virul. Egyes feltételezések szerint a főnökök szinte éheznek arra, hogy a dolgozók felett lebegjenek, miközben azok fáradoznak. Vagy ennél többről van szó?

A jelenléti kultúrához való ragaszkodás csak azoknak kedvez, "akiknek van idejük korán megjelenni és későn elmenni" – mondta  a lapnak Brandy Aven, az amerikai Carnegie Mellon Egyetem Tepper School of Business  docense. Aven arra is felhívja a figyelmet, hogy ez egyes munkavállalóknak igazságtalanul kedvezhet másokkal szemben - a szülőknek például nincs más választásuk, mint korán elmenni.

Leigh Thompson, az amerikai Northwestern University's Kellogg School of Business Menedzsment és Szervezetek professzora szerint két kulcsfontosságú pszichológiai jelenség táplálja ezt a ragaszkodást.

• Az első a "puszta expozíciós hatás", amely szerint minél gyakrabban látunk valakit vagy valamit, annál hamarabb megszokjuk, megkedveljük. Ennek értelmében, ha egy adott dolgozó gyakran láttatja magát, úgy gyakorlatilag természetes módon behízelegheti magát másoknak pusztán azzal, hogy ott van - még akkor is, ha a többiek ezt nem veszik észre, vagy nem tudják pontosan meghatározni, mi az, ami tetszik nekik a "jelenlévőben".
• Ez az előítélet egy másik pszichológiai fogalommal, a "glóriahatással" együtt létezik: a valakiről megalkotott pozitív benyomások összekapcsolása a tényleges jellemével. Vonatkozik ez például arra a személyre a munkahelyeden, akivel jókat dumálsz a hétvégéről, majd egy idő után elkezdesz úgy gondolni rá, hogy ’az fickó biztosan keményen dolgozik is' - annak ellenére, hogy erre nincs semmi bizonyíték.

Ironikus módon az irodai munkavégzés potenciális előnyei ellenére a munkavállalók nem feltétlenül produktívabbak, ha a munkahelyükre járnak, vagy ha többet túlóráznak. (Világszerte a járvány idején a ledolgozott órák száma nem csökkent, hanem nőtt: a 2020-as  év folyamán az átlagos napi munkaidő átlagosan több mint fél órával nőtt.) Bármennyire is haszontalan 2022-ben az irodai munkavégzés, vannak arra utaló jelek, hogy azok, akik nem tudják vállalni a bentlétet olyan esztelen mértékben, mint korábban, komoly hátrányt szenvedhetnek.

A tudásalapú gazdaságok átka

A fent leírt modell egy viszonylag újkori probléma, hiszen mikor a gazdaságok még inkább a gyártásra összpontosítottak, könnyebb volt a kézzelfogható eredményeket mérni: ez elkészül, ezt nem. De mivel sok helyen átálltunk a tudásalapú gazdaságra, így már sokkal nehezebb mérni, hogy valójában milyenek a tényleges teljesítmények. Így a vezetők a mérhető dolgok helyett hajlamosak azt gondolni, hogy a dolgozók addig termelnek, amíg az asztaluknál ülnek.

A munkavállalók tudják, hogy a vezetők ezt értékelik - és így könnyen beleesnek a bent ülés csapdájába, különösen, ha azt látják, hogy kollégáik is ugyanezt teszik. Ez különösen igaz a gazdasági instabilitás idején - mint amilyet most a Covid-19 miatt tapasztalunk -, amikor a munkavállalók féltik munkahelyüket, és azért dolgoznak, mert be akarják bizonyítani, képesek elviselni a stresszt, sőt, még megbízhatóak is.

Ez azonban végső soron visszafelé sül el, mivel a dolgozók teljesítményének minősége esik vissza a teljesítési roham következtében.

Hogyan lehet felszámolni a jelenlétet?

A cikk szerint a legjobb kiindulópont az, ha a dolgozók, különösen a vezetők egészségesebb viselkedést modelleznek, így amikor a befejezték a napot, távoznak. Azok a munkavállalók, akik csak azért maradnak bent, vagy online, hogy extrán teljesítsenek, más munkavállalókra is nyomást gyakorolhatnak, hogy ugyanezt tegyék,

ami egy ördögi, mérgező kört hoz létre.

A szomorú igazság azonban az, hogy az irodai munkavégzés jellemzői még mindig léteznek ebben az új munkavilágban is.

De a jelenlegi modell már sokáig nem fenntartható, az emberek előbb-utóbb kiégnek - ez az elmúlt 2 év nagy küzdelmet jelentett mindenkinek

- mondja Sonenshein. Véleménye szerint az a tény,  hogy ez a viselkedési forma a fizikai íróasztalokról mára áttevődött az online térre, csak azt mutatja, milyen mélyen gyökerezik a munkakultúránkban.

Az ember azt remélné, hogy egy világjárvány idején megtörténhet a váltás, de anélkül, hogy alaposan megvizsgálnánk a mélyen gyökerező előítéleteinket, az átalakulás nehéz lehet.