Ennyit lehet keresni a Sparnál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.
Szerdán kezdhet tárgyalni a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával az Emberi Erőforrások Minisztériuma – ez derül ki abból a levélből, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete osztott meg.
A kormány a sztrájktörvényben meghatározott határidő letelte előtt kijelölte képviselőjét a sztrájkbizottsági egyeztetésekre. Szerdai időpontot jelölt meg a tárgyalások megkezdésére – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, akik az Emberi Erőforrások Minisztériumának levelét is közölték.
Mint kiderült, Kisfaludy Lászlót, a tárca köznevelésért felelős helyettes államtitkárát jelölte ki a tárgyalásokra Kásler Miklós. A tárgyalások szerdán kezdődhetnek meg a minisztériumban.
A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete korábban egyesítette sztrájkbizottságát. Már 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal, de a koronavírus-járvány berobbanása miatt azt fel kellett függeszteniük.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








