13 °C Budapest

Kezdőként 550-750 ezer forintot keresnek ezek a fiatalok: óriási a hiány a jó szakemberekből

2020. január 30. 16:02

Az informatika területén az elmúlt években Magyarországon folyamatosan emelkedtek a bérek, egyes felmérések szerint a kezdő (junior) szoftverfejlesztők átlagos bruttó fizetése az 550-750 ezres sávban mozgott 2019-ben. Az IT szakemberek iránt változatlanul hatalmas kereslet mutatkozik, iparági szakértők szerint több tízezer szakképzett informatikus hiányzik ugyanis a magyar munkaerőpiacról, az EU-ban pedig ugyanez a szám idénre megközelítheti a 700 ezer főt.

A KSH legfrissebb munkaerőpiaci adatai szerint a fiatal (15-24 éves) munkanélküliek aránya 2019 utolsó negyedévében 12,2 százalékra (40 ezer főre) nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. Az összes munkanélküli egynegyede így már ebből a fiatal korcsoportból kerül ki, úgy, hogy a teljes munkanélküliség 12 ezer fővel csökkent 2019-ben az előző évhez képest. Ha ezeket az adatokat összevetjük az IT szektor munkaerőpiaci igényeivel, jól látható, hogy lenne tartalék, amihez a munkaerőhiánnyal küzdő cégek nyúlhatnak.

A fiatal pályakezdők, vagy karrierváltók számára ideális megoldás lehet a programozás, hiszen ezen a területen remek, jól körülhatárolható, kézzelfogható tudást nyújtó képzések érhetők el hazánkban, maga a szakma pedig stabil és kiszámítható karrierutat biztosít azoknak, akik képesek a fejlődésre, folyamatosan aktuális tudással rendelkeznek, és képzik magukat

- hívta fel a figyelmet Kovács Balázs, a Braining Hub IT oktatási központ képzésvezetője. 

A JAVA a kezdő programozók kedvence

A programozási nyelvek nemzetközi népszerűségi listáját már hosszú ideje a JAVA vezeti, mely 2020 januárjában is tartja első helyét a toplistán. Ez nem véletlen, hiszen viszonylag könnyű elsajátítani, és nagyvállalati környezetben nagyon elterjedt, a leggyakrabban használt nyelv. Ahogy a cégek, vállalatok digitalizációja halad, egyre több alkalmazást, szoftvert használnak webes felületen, a JAVA programozási nyelv pedig kiválóan alkalmas a webes felületek fejlesztésére. A HAYS HUNGARY személyzeti tanácsadó cég szerint pedig, egy junior JAVA fejlesztő átlagfizetése elérte a bruttó 650 ezer forintot a tavalyi évben, így ez a programozási nyelv mindenképpen az egyik leginkább ajánlott azoknak, akik informatikai pályára készülnek. 

A JavaScript szintén olyan kódnyelv, aminek alapjai kiválóan elsajátíthatók, egy célzott gyorstalpaló programozó kurzus keretében. A webes alkalmazásfejlesztésben pedig egyre több helyen tör előre, így szintén kiváló munkalehetőséget biztosít, azoknak, akik ebben képzik magukat.

Ha Big Data vagy mesterséges intelligencia, akkor Python!

Az adattudomány (data science), illetve a mesterséges intelligencia a jelen és várhatóan a közeljövő legfontosabb technológiái közé fognak tartozni, így jelentős munkaerőpiaci keresletre számíthatnak azok, akik ezekben a szegmensekben hasznosítható tudással rendelkeznek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A mérvadó nemzetközi rangsorokból jól kisolvasható, hogy a Python elterjedtsége egyre növekszik, így mindenképpen az egyik olyan programozási nyelv 2020-ban, amelyben érdemes fejlődniük a fejlesztőknek. Az adat az új olaj, és ez nem fog változni 2020-ban sem, a mesterséges intelligencia pedig rohamosan fejlődik, és számos területen képes a vállalatok hatékonyságát növelni. A Python nyelv viszonylag könnyen tanulható, és szerepe mind az adattudomány, mind a mesterséges intelligencia terén megkerülhetetlen" - fűzte hozzá Kovács Balázs.

Kilenc hónap alatt tapasztalattal rendelkező webfejlesztővé lehet válni 

Valószínűleg az idei év egyik nagy slágere lesz az a magyar piacon elérhető új, különleges konstrukciójú képzés is, amelynek keretében kilenc hónap alatt a kurzus résztvevői junior webfejlesztővé válhatnak, ráadásul mindez 50 ezer forintjukba kerül azoknak, akik jól teljesítenek. A képzés 3 hónapos elméleti oktatással kezdődik, melyet 6 hónapos gyakorlati program követ, ahol éles munkák keretében fejleszthetik tudásukat a hallgatók. A gyakornoki idő alatt a diákok ösztöndíjban részesülnek, melyből szinte az utolsó fillérig visszakapják a tandíjat. Ennél jobb lehetőség egy trendi szakma megtanulására, vagy karrierváltásra valószínűleg nemigen adódik majd az idei évben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem