15 °C Budapest

9 képzettség, amivel bankot robbanthatsz Magyarországon: itt a lista

2018. szeptember 30. 09:00

A cégek elfelejthetik azokat a múlt században alkalmazott foglalkoztatási modelljeiket, amelyek a jól kiszámítható munkaerőpiaci környezetben anno működőképesek voltak. Hiszen, ma már sokkal inkább a meritokrata, azaz egyéni képességeken és tehetségen alapuló értékelést és ösztönzést igénylik a munkavállalók.

A textilipart alapjaiban megreformáló szövőszéket ugyan 1810-ben találták fel, ezt követően azonban "röpke" 35 év kellett, amíg valóban elterjedt és forradalmasította a gyártást, mivel a gépeket kezelő mérnököket nem igazán érdekelte a textilgyártás. Ehhez képest ma már olyan rohamtempóban zajlik a technológiai fejlődés, hogy 5 évente új képességekre van szükség.

A cégek ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy ugyanazt a munkakörnyezetet biztosítsák dolgozóik számára, mint akárcsak 10-20 évvel ezelőtt, mivel ezek a modellek ma már a cégek jelentős részénél nem működőképesek, és a munkavállalók többségének igényeihez sem igazodnak. Így tehát inkább csak erőforrás pazarlás - anyagi és humán oldalon egyaránt

- hangsúlyozta ki Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember mindehez azt is hozzátette, hogy a "dinamikus változás természetesen mindkét - a munkáltatói és a munkavállalói - oldalt egyaránt érinti. Azt szokták mondani, hogy a jövő állása még meg sem született, hogyan lehetne így felkészülni arra, hogy milyen tudásra, ismeretekre és képességekre lesz szükség 5-10 vagy akár 20 év múlva. A technológia fejlődését látva mégis viszonylag jól behatárolhatók azok a szakismeretek és személyes képességek, amelyekre a jövő munkaadóinak és munkavállalóinak leginkább szükségük lehet."

Mindezek okán az Adeco összeállította a jelen kor top képzettségeit, illetve képességeit, melyek birtokában a munkavállalók igazán fényes karrierre számíthatnak:

Top képzettségek:

  • IT stratégiai menedzsment
  • Műszaki gépészet
  • Targoncakezelés
  • Marketing és reklám
  • Légi üzemeltetés
  • Keresőmotor optimizálás (SEO)
  • Kiberbiztonság
  • Adatelemzés
  • Pénzügyi elemzés

Top képességek:

  • Kreativitás
  • Vezetői és krízis menedzsment
  • Magabiztosság és kitartás
  • Rugalmas problémamegoldás
  • Interkulturális kommunikáció
  • Vállakozói ismeretek
  • Adatfeldolgozás
  • Agilitás és gyors tanulás
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem