17 °C Budapest

Mi lesz így a magyar családokkal? Rengetegen választják ezt az életformát

2018. augusztus 13. 15:01

Ismerős hang: új e-mail érkezett. Mindegy, épp a családdal vacsorázol-e vagy épp filmeztek, ösztönösen nyúlsz a telefon után. Mert mi van, ha a főnököd az, mert elfelejtettél valamit? Ismerős? Ha igen, akkor érdemes mielőbb változtatnod, ugyanis könnyen az egészséged, sőt, a szeretteid egészségének rovására mehet a dolog.

Nem újdonság, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt munka és magánélet között. A 21. században, az okostelefonok és tabletek korában már nem meglepő az, hogy az új üzenet hangjára ösztönösen, automatikusan a telefonunkért nyúlunk. A legtöbb ember erre zsigeri késztetést érez, ha pedig nem teszi, utána azon agyal, vajon ki és milyen ügyben kereshette, és még ha nem is nézi meg, ki és mit írt, akkor sem fogja nyugodtan élvezni a szabadidejét.

Csakhogy a munka és magánélet határának elmosódása komoly egészségügyi kockázattal jár. A Virginia Tech Egyetem kutatása szerint azok a munkavállalók, akik a munkaidő előtt és után is rendszeresen olvassák céges levelezésüket,  sokkal stresszesebbek, mint akik ezt nem teszik. Sőt, nem csak ők, de a szeretteik is sokkal feszültebbek.

Óriási dilemmát okoznak a munkavállalóknak az egymásnak ellentmondó elvárások a munkában és magánéletben, melyek idegességhez, szorongáshoz vezetnek, és negatív hatással vannak a munkahelyi- és a magánéletre is

- idézi a Daily Mail William Beckert, a kutatás egyik társszerzőjét. A tanulmány szerint a rugalmas munkavégzés gyakran határtalan munkavégzéssé válhat, ahol a vezetők állandó készenlétet követelnek meg az alkalmazottaktól. Becker és kutatása rámutat arra is, korántsem csak a munkavállalók egészségére van rossz hatással a munkaidőn túli levelezgetés, de a családjuk is megsínyli az elhúzódó munkát. Az is kiderült, hogy még ha nem is kell konkrétan e-maileket olvasniuk, a szabadidőben megkövetelt állandó készenlét is stresszt okoz, hiszen veszélyezteti a munkavállalók egészségét és közérzetét, mert képtelenek szabadidejükben leválasztani magukat a munkájukról.

Ha otthon vagy, ne dolgozz!

Nem ez az első tanulmány, ami rámutat: otthon érdemes a családi dolgokkal foglalkozni. A Hamburgi Egyetem 132 önkéntessel végzett felmérése szerint azoknál a dolgozóknál, akiknek munkaidő után is rendelkezésre kell állniuk, a nyálban kimutatott kortizol-szint magasabb volt, mint akik a munkaidő végeztével valóban letették a lantot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy korábbi, 57 ezer résztvevővel készült tanulmány szerint azok, akik esténként vagy hétvégenként dolgoztak, gyakrabban számoltak be álmatlanságról, fejfájásról, fáradtságról és gyomor-problémákról is. A kutatók szerint a munkavállalók érdekében érdemes lenne szigorítani a szabályozáson, hogy ne sérüljön a munka és magánélet egyensúlya. Volt, aki ezt meg is lépte. 2017-ben életbe lépett az új munkajogi törvény Franciaországban, amely szerint a francia munkavállalóknak nem kell munkaidő után válaszolniuk a céges e-mailekre.

Az intézkedés célja nem más, mint a dolgozók kikapcsolódása és hogy egyensúlyt teremtsen a munka és a családi élet között

- hangsúlyozta akkor a Munkaügyi Minisztérium is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36