Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden új javaslatot készül előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban.
Az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület vezetője erről Twitter-bejegyzésben számolt be hétfőn este. A volt lengyel miniszterelnök azt írta, hogy az elmúlt 24 órában jelentős előrelépést sikerült elérni a brit és az uniós tisztségviselők közötti tárgyalásokon, azonban még mindig vannak rendezetlen kérdések.David Cameron brit kormányfő vasárnap Londonban munkavacsorán fogadta Tuskot. A megbeszélés középpontjában a londoni kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformok álltak. Cameronék többek között azt szeretnék elérni, hogy
ami hátrányosan érintené az ott dolgozó kelet-európaiakat is. A felek a vacsorán nem jutottak egyezségre, Cameron azonban később azt írta a Twitteren, hogy "jó találkozót" tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.
Donald Tusk új megállapodástervezetét kedden megküldik mind a huszonnyolc uniós tagállamnak, amelyek vezetői az Európai Tanács február 18-19-i csúcstalálkozóján fogják megvitatni a kérdést. A londoni kormány egyelőre nem reagált a bejelentésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A brit reformigényekről szóló tárgyalási folyamat hivatalosan novemberben kezdődött, miután Cameron elküldte pontokba szedett reformköveteléseit Brüsszelnek és az EU-társállamok fővárosainak. A vendégmunkásokra vonatkozó szigorításokon kívül a fő brit követelések között szerepel az is, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára. Ezen felül Nagy-Britannia azt is szeretné elérni, hogy ne vonatkozzon rá az EU-integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége. A legtöbb vita forrása a külföldi munkások szociális ellátása, az ezzel kapcsolatos brit szándékot ugyanis a legtöbb tagállam diszkriminációnak tartja és elutasítja.
Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét a többi tagállammal. A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







