TOP 10: ezekkel a szakmákkal itthon is rommá keresheted magad

2015. október 20. 06:00

Számos szakértő szerint a jövőben egyre fontosabbá válnak a tradicionális szakmák, és meglepő vagy sem, akár még jobban is lehet keresni velük, mint a nyelvtudást és szélesebb kompetenciákat igénylő munkahelyekkel.


Sokan szakma helyett a jobb fizetés reményében a felsőfokú végzettséget választják, pedig most már nem feltétlenül mondható el, hogy a diplomások keresete feltétlenül magasabb. A  munkaerőpiaci kereslet ugyanis meglepően gyorsan változik, így lehet, hogy ami még tíz éve versenyképesnek számított, ma már nem feltétlenül az.

Jelenleg Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány, aminek oka többek között a csökkenő népességszám mellett a növekvő gazdaság keltette igény. Vannak jobban sújtott térségek, a leginkább érintett területek Északnyugat-Magyarország, az osztrák határterületek, valamint Budapest és vonzáskörzete.

A munkaerőhiány nem egyes szektorokat, hanem a teljes gazdaságot fogja érinteni. Ugyan van néhány tipikusnak mondható hiányszakma (így a mérnökök, informatikusok, orvosok), de a jelenség a kékgalléros ágazatokban is megjelent (például hegesztők, targoncások)

 - mondta el a Pénzcentrumnak Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A munkaerőhiánnyal párhuzamosan léteznek

túltelített szakmák is, erről elsősorban a diplomás állások piacán lehet beszélni.

Erre egy tipikus példa a kommunikációs terület, ahol a média egyszerűen nem tud annyi pályakezdőt foglalkoztatni, mint ahányan ezen a területen szeretnének elhelyezkedni. Hasonló helyzetben vannak a közgazdász, vagy a bölcsész végzettséggel rendelkezők is.

Nehéz elhelyezkedni az általános jellegű, nem specifikus, azaz nem konkrét szakmát adó diplomákkal, mint például a bölcsész, médiatudományok, vagy kommunikációs végzettség. A diplomások közül a műszaki, informatikai, mérnöki, pénzügyi végzettséggel, illetve magasszintű nyelvtudással rendelkezők vannak előnyben

- tudtuk meg Polgár Zitától, a Trenkwalder üzletágvezetőjétől.

Igazán nagyot a szakmunkákkal lehet majd kaszálni

A szakmunkák iránt bizonyosan nőni fog a kereslet az elkövetkező években Magyarországon.

A HR-es piacon már régen aktuális témának számít a szakmunkások kérdése, ugyanis tény, hogy az elmúlt 4-5 évben egyre nagyobb a hiány ezen a területen. Ezek a szakmák kezdenek kiöregedni, az utánpótlás képzése pedig hagy némi kívánnivalót maga után. Elképzelhető, hogy emiatt a munkaerőpiaci környezet javulni fog, és növekedni fognak a bérek Magyarországon

- nyilatkozta Ficza János, a Workania.hu PR menedzsere.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mik lesznek a következő évek TOP szakmái itthon?

  • mérnök
  • informatikus
  • épület- és szerkezetlakatos
  • szabó-varró
  • bolti eladó
  • pék
  • villanyszerelő
  • ács
  • gépi forgácsoló
  • kőműves- és hidegburkoló

Az álláskereső oldalakon a hirdetési kategóriák listáját továbbra is a szakmunka vezeti, leginkább a bolti eladói, pénztárosi, raktárosi és sofőri állások keresettek. A mérnöki és informatikai pályák mellett tehát elsősorban ezek, illetve az építőipar, és a gyártáshoz szükséges szaktudás lesz a jövőben a legkelendőbb itthon.

A kormány is támogatja a szakképzéseket

Kormányzati szinten is nagy az elkötelezettség az iránt, hogy többen tanuljanak szakmát, így várható, hogy a jövőben több olyan kormányzati program indul majd el, ami támogatja a szakmunkás képzéseket.

A munkaerőhiány orvoslásán túl ez azért is fontos lépés, mert az automatizáció miatt sok szakma "eltűnhet", ami miatt egyre magasabban képzett munkaerőre lesz szükség. Jelenleg az állam már nemcsak egy, hanem két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja, ha a tanulmányokat iskolarendszerben végzi a tanuló.

Az első szakképesítés megszerzése során nappali tagozatnál jár a diákigazolvány, a családi pótlék 20 éves korig, sőt hiányszakma választása esetén ösztöndíj is.

A megyei fejlesztési és képzési bizottságok évente határozzák meg a helyi hiányszakmák listáját, aminek elvégzéséért havi 10-30 ezer forint közötti ösztöndíjat kaphatnak a tanulók. Azért megyénként határozzák ezt meg, mert régiónként a gazdaság fejlettsége és az iparszerkezet eltérő, így más lehet a legkeresettebb hiányszakmák listája is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem