14 °C Budapest

Kiderült: itt dolgoznak majd a közmunkások

MTI
2011. március 12. 12:10

A kormány a Széll Kálmán Terv részeként július 1-jéig készíti el az új, sok ember ember munkáját igénylő közmunkák kivitelezési terveit. A közmunkák új rendszere 2012. január 1-jén indul. A mai rendszerben a megyék többségében a közmunkásokat leginkább az utcák, parkok takarításában, a belvíz elleni védekezésben, az egészségügyi intézmények, vasúti pályák rendbetételénél tudják igénybe venni.

A kormány elképzelései szerint három lehetséges útja van annak, hogy minden munkaképes állampolgárnak legyen munkája: a kabinet egyrészt olyan közmunkaprogramokat indít, amelyek sok ember munkáját igénylik, és olyan "rég halogatott", fontos problémákat oldanak meg, mint a gátak, víztárolók megépítése, belvízelvezető csatornák kialakítása és karbantartása. A koncepció rögzíti: a beruházások terve idén július elsejéig elkészül és egyes munkák szeptember elsejétől már elkezdődhetnek, míg a teljes rendszer 2012. január elsejével áll fel.

Ezenkívül a kormány kialakítja a munkaerő-kölcsönzés új rendszerét, amelynek keretében a magánvállalkozásoknak is megnyílik a lehetőség, hogy közmunkásokat foglalkoztassanak, vagyis megfelelő feltételek mellett kölcsönvegyék a közmunkásokat egy-egy program megvalósítása során. Harmadrészt egyéni közmunkaprogramokat is szerveznek, amelyben egy integrált ellátási láncolat tagjaként állíthatnak elő termékeket, amelyek felvevőpiaca is állami eszközökkel biztosított.

Emberek a gáton

Budapesten - a Fővárosi Önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint - évente 300-350 hajléktalan embert vonnak be a programokba. Az elvégzendő munka sokrétű: utcai kézi takarítás, strandok nyitás előtti takarítása, parkok tavaszi rendbehozatala, nyílt vízelvezető árkok tisztítása, munkaszervezési feladatok. Pest megyében főként a községek közterületeinek tisztántartásában, parlagfű mentesítésben, kert- és parkgondozásban, valamint a vízelvezető árkok tisztításában és a szemétlerakó helyek felszámolásában segítenek a közmunkások.
Több helyen az önkormányzat által fenntartott konyhákon, illetve takarítói munkakörben is alkalmazzák őket, de van, ahol a levelek kézbesítésébe, illetve a kisebb felújításokba is besegítenek.

A Békés megyét tavaly december óta sújtó rendkívüli belvízhelyzet miatt a belvíz elleni védekezésben, a már meglévő védművek karbantartásában, illetve az új védművek megépítésében működhetnének közre. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat összesen nyolcvanegy közfoglalkoztatott hosszabb-rövidebb távú alkalmazását tervezi. Rövidebb időtartamra a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban 14 adminisztrátori, 5 beszállítói, 44 betanított munkási és 12 takarítói állásra pályáznak a döntés szerint, míg két takarítót a gazdasági-műszaki ellátó szervezetnél alkalmaznának. Hosszabb időtartamra a megyei kórházban öt adminisztrátori állást töltenének be. Somogyban olyan közmunkaprogramokat indítanak, mint például belvízelvezető csatornák kialakítása és karbantartása, de magánvállalkozások részére is megnyitják a lehetőséget közmunkásokat foglalkoztatására.

Hív a vasút, vár az erdő

Fejér megyében feltehetően a belvíz elleni védekezéssel, a csapadék-vízelvezető árkok tisztításával, karbantartásával, a települések és környezetük rendben tartásával kapcsolatos feladatokat végeznek majd közmunkások. Komárom-Esztergom megyében a külterületi vízelvezetők körüli munkálatokban, valamint árvízvédelmi területen tudnának nagyobb szabású közmunkaprogramoknak teret biztosítani. Baranyában elsősorban az egészségügyi és szociális intézmények rendben tartásához használnának közmunkásokat. Keszthelyen a vasúti pályák és környékük gyom- és hulladékmentesítését, az illegális hulladéklerakók felszámolását, valamint a közutak környékének rendbetételét szeretnék rájuk bízni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vas megyében a megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint rövid időtartamú közfoglalkoztatásba 2.647 ember lenne bevonható, erre 360 millió forint támogatás áll rendelkezésre. Az országos közfoglalkoztatási pályázaton első körben eddig négy vasi cég pályázott, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Szombathelyi Erdészeti Zrt, az Őrségi Vízrendezési Társulat és az Őrségi Nemzeti Park nyert támogatást közfoglalkoztatásra. Tolnában leginkább az eddig a Magyar Közút Zrt. által szervezett közmunkára lenne igény, amelynek során az utak környezetét tették rendbe, de az eddig végzett feladatok mellett például a szociális földprogramban is dolgozhatnának közmunkások, akik helyben termelt zöldséggel látnák el az önkormányzati intézményeket.

Sírásókat is keresnek

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. első ütemben a rövid időtartamra közfoglalkoztatottak, majd folyamatosan a hosszú időtartamra foglalkoztatottakat vesz fel. A rövid időtartamú foglalkoztatottak legfeljebb 4 hónapig, napi négy órában, szemétgyűjtő, utcaseprő, rakodó munkás, lakatos, festő, kőműves, asztalos, burkoló és növénytermesztési feladatkörökben dolgozhatnak.

Hosszú időtartamú foglalkoztatottak gépkocsivezető, seprőgépkezelő, autószerelő, rakodó, adminisztrátor, sírásó, halottszállító, portás, takarító, kézbesítő, pénztáros, állategészségőr, állatgondozó, kisgépkezelő, könnyűgépkezelő, festő, asztalos, kőműves, munkairányító, lakatos, villanyszerelő, vízvezeték szerelő, kertész, burkoló, hegesztő és általános egészségügyi asszisztens feladatkörökben alkalmazhatóak. Szabolcs-Szatmár-Beregben a megyei önkormányzatnál nem alkalmaznak, nem is terveznek alkalmazni közmunkásokat. Az önkormányzatnak alapvetően szociális intézményei vannak; nagyobb számú közmunkásnak a megyében elsősorban a települési önkormányzatok, a vízügyi igazgatóságok és társulatok fognak munkát adni.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm