Sokan az első negyedévi befizetésnél döbbennek rá az emelt járulék terhére

Pénzcentrum
2010. április 12. 09:02

2010 januárjától az ötszörösére, vagyis minden huszadik alkalmazott után személyenként évi 964,5 ezer forintra nőtt a cégek által fizetendő rehabilitációs járulék, amelyet csak megváltozott munkaképességűek alkalmazásával lehet kiváltani. A fizetési kötelezettség a húsznál több embert foglalkoztató vállalkozásokra vonatkozik - írja a Napi Gazdaság.

Már a munkaügyi kirendeltségek forgalmán is érződik a megemelt rehabilitációs járulék hatása, egyre több cég jelenti be igényét megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Bár korábban nagyobb érdeklődésre számítottak, sokan valószínűleg az első negyedévi befizetésénél döbbennek rá, hogy a törvény nem teljesítése milyen jelentős anyagi terhet jelent.

Komárom térségében például már 2009 végén több vállalkozás kérte megváltozott munkaképességűek kiközvetítését. A helyi munkaügyi kirendeltség képviselője elmondta, hogy a város ipari parkjában a Nokia elsőként fogadott be ilyen dolgozókat. A térségben ma már inkább az a gond, hogy a jelenleg regisztrált munkanélküliek között nincs válogatási lehetőség kiközvetítésükre. Ráadásul az új törvény vonatkozik a közszférára is, miközben a tavaly életbe lépett létszámstop miatt ezt az ilyen intézmények nem tudják teljesíteni, így kénytelenek a "büntetést" kifizetni.

A Grundfos tatabányai gyárában jelenleg a dolgozók több mint 3%-a csökkent munkaképességű, és ha a gazdasági válság miatt nem kényszerültek volna létszámstopra, akkor rövid időn belül elérték volna az 5%-ot. Erről nem mondtak le; olyan alapítványok segítségét is igénybe veszik, amelyek képzéssel, tréningekkel készítik elő az állások betöltésére a csökkent munkaképességűeket.

A vállalatok jelentős része a megemelt járulékot extra adónak tekinti, technológiájuk jellege miatt ugyanis nem képesek több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatni. Nem a szándékon múlik - mondta Gíber Mihály, az AGC Autóipari Magyarország Kft. hr-igazgatója is, aki szerint az üveggyártás veszélyes technológia, így a cégnél a munka jellege nem teszi lehetővé, hogy a termelésben részt vegyenek ilyen dolgozók. Hasonlóképpen vélekednek a Graboplast Zrt.-nél is: Tanos Ádám kommunikációs igazgató szerint a cégnek idén a 2009-esnél 20 millió forinttal többet kell fizetnie rehabilitációs járulékként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sólyom Ferenc, a tatabányai ASG Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója szerint az államnak átláthatóan ki kellene mutatnia, hogy a vállalkozásoktól így befolyó pénzt hogyan használják fel. Cégénél foglalkoztatnak csökkent munkaképességűeket, de lényeges bővítésre nincs lehetőségük. Péntek Marcell, a Tatabányai Rugógyár Kft. vezetője azt mondta: kisebb munkák esetében - akár az udvar takarítására is - inkább foglalkoztatnak egészségileg károsultakat, mint hogy megfizessék a magas járulékot.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?