14 °C Budapest

Állásinterjú skype-on: alul lehetsz pizsamában is

2009. október 20. 14:02

Mit vegyünk fel állásinterjúra? Ez a kérdés idővel lehet, hogy idejétmúlt lesz, ha a cégek körében elterjed a videó-chaten történő interjúztatás, amikor már ki se kell lépnünk otthonról a munkakereséshez.

Ezzel a módszerrel a cégek nem csak időt, de pénzt is megtakarítanak, ráadásul nekünk is, hiszen az utazás költségét mindenképp megspóroljuk. Természetesen ennek is megvannak a hátulütői, hiszen skype közben megszakadhat a kapcsolat, plusz a háttérzajok is igen zavaróak lehetnek, a személyes báj bevetésének pedig csak korlátozott tere van.

Ezt az interjú-módszert persze főként nemzetközi cégek alkalmazzák, akik külföldről is toboroznak munkaerőt, hiszen az ő kiutaztatásuk, elszállásolásuk költségei igen borsos összeget tesznek ki. Persze telefonos interjúval korábban is meg lehetett ezt spórolni, azonban a videó-chatnek megvan az az előnye, hogy nem veszik el teljesen a személyes kontaktus.

Skype-on való interjúzás során néhány dologra mindenképp ügyelni kell. Egyrészt próbáljunk meg olyan helyiséget találni a lakásban, ahol nincs a hátunk mögött semmilyen fényforrás, például ablak, hiszen így az arcunk árnyékban lesz. A "szemkontaktust" úgy tudjuk megteremteni az interjúztatóval, ha mikor ő beszél, a monitoron az ő képét nézzük, ám mikor válaszolunk, a kamerába nézünk.

Itt sem mindegy, hogy milyen ruhát viselünk: fehéret például nem túl szerencsés, mivel a monitoron először a fehér foltokat érzékeljük, így elvonjuk a figyelmet az arcunkról. És persze ne feledjük el azt sem, hogy a háttérből is sok minden látszik, érdemes tehát eltakarítani a lakásromokat, mielőtt a webkamerát bekapcsoljuk. Előny persze, hogy ha nem állunk fel a székből, szinte mindegy, alul mit viselünk.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem