16 °C Budapest

Virtuális bűnbak! Az email a felelős tízezrek kirúgásáért!

Pénzcentrum
2009. február 6. 12:00

Az elmúlt egy évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül a hírközlés és a kommunikáció. A internet és az elektronikus levelezés térhódításával az emberek egyre ritkábban használják a hagyományos papír alapú postai szolgáltatásokat. A Royal Mail (Brit Királyi Posta) az elmúlt hét évben 50 ezer dolgozójától volt kénytelen megválni, a jelenlegi állománnyal pedig egy szokatlan kérdőívet töltettek ki.

A vállalat 2008-ban az elmúlt két évtizedet tekintve a legeredményesebb évét zárta, ennek ellenére az éves költségvetés 10 %-os csökkentése mellett döntöttek. A nagyságrendileg 470 millió fontos kiadáscsökkentés során elkerülhetetlenné válhat a további létszámleépítés, bár ezt egyelőre a vállalatvezetés tagadta.


Minden munkafázist képtelenség gépesíteni (Forrás: Sun magazin)

A vállalat minden munkavállalóval kitöltetett egy a jövőre vonatkozó elképzeléseket tartalmazó kérdőívet, akik a legnagyobb kritikával az alkalmazotti státuszt érintő kérdéseket illették.

A munkaadó megkérdezte, hogy a válság további mélyülése esetén a dolgozó hajlandó lenne-e önként felmondani vagy a teljes munkaidő helyett inkább a részmunkaidős foglalkoztatást választaná.

A hírközlési dolgozók szakszervezete élesen bírálta ezt az eljárást és azonnali egyeztetésre hívta a vállalatvezetést. A kiadások csökkentése újabb munkahelyek megszűnésével járhat, de egyéb okok is veszélyeztetik a munkavállalók biztonságát. A postázási iparágban az elmúlt években véghezvitt fejlesztések következtében sokak munkája feleslegessé vált, de a jövőre nézve a levélforgalom és a piaci verseny visszaesése sem túl biztató.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakszervezet már a kormány posta-privatizációs terveinek bejelentését követően kongatta a vészharangot. Meg nem erősített forrásokból úgy tudják, hogy a vállalatvezetés további 16 ezer fő elbocsátását tervezi, de ezt a Royal Mail szóvivője azonnal tagadta. A posta képviselője elmondta, hogy a felméréssel csak az volt a céljuk, hogy a fejlesztések során figyelembe tudják venni a dolgozók kívánságait.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 10:31