-4 °C Budapest

Munkanélküliket képeznek a slágerszakok?

Pénzcentrum
2006. augusztus 17. 11:00

A felvételi ponthatárok és a felvettek száma sem tükrözi azt, hogy a sikerszakmák iránt csökkenne az érdeklődés. Még mindig több, mint 17 ezer embert vettek fel idén gazdaságtudományi képzésre, és kicsivel több, mint 7 ezret a jogi egyetemekre összesen.


Egyre nehezebb dolguk van azoknak a pályakezdőknek vagy végzős hallgatóknak, akik a népszerű szakokon végeznek, és munkahely után keresgélnek. Gyakran munkavállalás előtt kiegészítő munkákat kell vállalniuk -például ideiglenesen a vendéglátásban helyezkednek el-, hogy ne legyenek megélhetési gondjaik.

Mivel több tucat intézményben folyik ugyanolyan képzés, csak az egyetem, illetve főiskola hírneve és oktatásának minősége különbözteti meg a jelentkezőket. Az iskolák hírnevét ugyanis több évtizedes munka megalapozni és kiépíteni- tudhatjuk meg a Világgazdaságból.

Éppen ezért sok munkahelynél azokat a friss diplomásokat keresik, akik neves intézményben végeztek, de létezik olyan állásajánlat is, amelyben már a jelentkezési feltételeknél megszabják, hogy melyik oktatási intézményből szeretnének új munkaerőt felvenni. A kapcsolatok kiépítése nagyon fontos, amit nem árt, ha már az iskolai évek alatt elkezdünk.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?