Oktatási Hivatal tankötelezettség, iskolakötelezettség 2025 szabályok: az iskolakötelezettség hány éves korig tart, hogyan zajlik a tankötelezettség halasztása 2025/26 tanévében?
Az azonnali tandíj 2007-2008-as tanévre vonatkozó bevezetése mellett döntött a parlament múlt hétfőn a záró ülésen. A Fidesz az Alkotmánybíróságra viszi az ügyet, a hallgatók szeptemberben tüntetnek majd.
A korábban javasolt utólagos tandíjat felváltotta az újabb és 2007 szeptemberétől életbe lépő elképzelés, az azonnali tandíj. Ennek a költségtérítésnek fejlesztési részhozzájárulás lesz a neve, és az iskola dönthet arról, hogy a legjobban tanuló 15 %-ot mentesítse-e ezen terhek alól. Ha emellett dönt, a tandíjat akkor is be kell majd fizetni, csak a rájuk eső részt nem a kedvezményezetteknek, hanem a többi tanulónak kell állnia.
Az alapképzésben a javasolttandíj évi 105 ezer, mesterképzésben 150 ezer forint, melytől a tényleges tandíjak 50 %-ban pozitív és negatív irányban térhetnek el az intézmény döntése alapján.
Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője szerint tarthatatlan volt az eddigi helyzet, és elengedhetetlen a tandíj bevezetése, mert így komolyabban veszik majd a diákok a tanulást, és jobban megbecsülik majd azt a szolgáltatást, amit számukra nyújtanak a felsőoktatási intézményekben- nyilatkozta a Magyar Nemzet napilapnak. Ezzel szemben a FIDESZ oktatáspolitikai műhelyének vezetője, Sió László szerint Magyarország Európa egyik legdrágább helyévé válik tanulás szempontjából, valamint a költségtérítéses diákok teljesítményét korábban sem javította az a tény, hogy fizetniük kellett az oktatásért.
A hallgatók és a hallgatói önkormányzatok szeptemberben tüntetnek az új felsőoktatási törvény ezen cikkelye ellen, és a tandíj eltörlését, de legalább a jogszabály módosítását indítványozzák.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







