Mégis ki tesz ilyet: ellopták a mentők összes felszerelését, óriási az anyagi kár
Jelentős anyagi kár érte a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot (BMSz), amikor ismeretlen tettesek feltörték járművüket.
Jelentős anyagi kár érte a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot (BMSz), amikor ismeretlen tettesek feltörték járművüket.
Az Európai Bizottság 2025-ös országjelentése súlyos kritikát fogalmaz meg a magyar üzleti környezetről,
Előbb egy jól kijátszott támadás, majd Dibusz Dénes komoly hibája volt a döntő, így harmadszor is kikapott idén a magyar válogatott.
A szedd magad értékesítés a rövid értékesítési lánc egyik fontos szegmense.
Magyarország sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, így június 6-tól feloldották az összes védő- és megfigyelési körzetet
Pécsi Ármin már tárgyal a csapattal, ha minden igaz, hamarosan csatlakozhat Szoboszlai Dominikhoz a liverpooli vörösöknél.
Akár többszáz forintnyi különbségek is lehetnek a hazai és a lengyel élelmiszerárak között.
Két fontos kulcsember is kiesett a pénteki meccsről, de Csongvai Áron magabiztosan nyilatkozott.
Komoly kakaskodás indult a parketten, a vendégek kapusa pedig egy pofonnal gondolta rövidre zárni a vitát.
700 ezer forint feletti összeget 14 431 fő kapott 2025. január 1-jén és ebben pedig benne vannak a milliós nyugdíjak is.
A Magyar Posta közleménye szerint azok számára, akik meghatalmazott útján veszik át postai küldeményeiket, időszerűvé vált a meghatalmazások megújítása.
A folyamatosan megújuló, ingyenes kínálatban a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál sikerfilmjeit és a 111 éves magyar animáció díjnyertes alkotásait is láthatják a nézők.
Ez egy stabilan bővülő szelete a hazai turizmusnak, amely a természetközeli, pénztárcabarát nyaralás iránti növekvő igényre épít.
Május 15-től módosult az állampapír-vásárlás folyamata a Magyar Államkincstárnál.
Sajtóhírek szerint Kerkez Milos hamarosan a Liverpool futballistája lesz - már csak egyetlen tárgyalás lehet hátra.
2024-es előrejelzésében az Erste 0,5% százalékos javulást várt a magyar gazdaság teljesítésével kapcsolatban, 2025-re pedig 2 százalékos növekedést vártak.
Gazdag közös múltja ellenére kilenc év elteltével találkozik újra egymással a magyar és a svéd labdarúgó-válogatott pénteken, barátságos mérkőzésen.
A magyar utazók továbbra is a mediterrán úti célokat választják, ide kiugróan megnőtt az egyéni utazók száma.
"Rosszindulatú, célzott támadás" érte a kétszintű érettségi vizsgák informatikai rendszerének egyik mögöttes adatbázisát.
Magyarországra költözteti a Siemens Energy a Paks II. atomerőmű irányítástechnikai fejlesztését.