14 °C Budapest

Van második esély? 122 ezer magyar család kerülhet az utcára

2019. május 25. 20:25

Gyermeknaphoz kapcsolódva állt a Habitat for Humanity Magyarország kezdeményezése mellé Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes és hatszoros Európa bajnok úszónő. Bogi egy négygyermekes, egyedülálló anyuka jövendőbeli otthonát segített önkéntesekkel és a beköltözőkkel közösen felújítani Újpesten, ezzel is felhívva a figyelmet a gyermekek lakhatási helyzetére. A nagyvállalati, civil és önkormányzati összefogással felújított lakásba a rászoruló család év végén költözhet majd be.

Ma Magyarországon ugyanis minden harmadik 18 év alatti fiatal gyermek érintett a szegénység és kirekesztődés kockázata által, 56 ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik komfort, sokszor víz és villany nélküli otthonokban élnek. Ezen felül 122 ezer családot fenyeget lakhatásának elvesztése. Gyermekes családok esetében az a kockázat is megjelenik, hogy az otthonvesztéssel a családok szétszakadnak: a gyerekek állami gondozásba, a szülők pedig utcára kerülhetnek. A lakásvesztési krízisekre létrejött családok átmeneti otthonai jelenleg a felmérések szerint 3-5-szörös túljelentkezéssel működnek hazánkban. A 161 Családok Átmeneti Otthona összesen körülbelül 4000 férőhellyel áll az otthonukat vesztett családok rendelkezésére, amelyekben a bent lakók fele gyermek.

Háromgyermekes apaként különösen érzékenyen érint minden olyan eset, amelyben családi-, lakhatási- vagy anyagi okokból gyermekek kerülnek hátrányos, esetenként kritikus helyzetbe

- mondta el a program kapcsán Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója. A Habitat for Humanity a Gyermeknap kapcsán össztársadalmi és politikai összefogást sürget azért, hogy megteremtsék Magyarországon annak feltételeit, hogy minden gyermek a családjával, otthonában, egészséges és biztonságos környezetben élhessen. Terepi és szakpolitikai tevékenységeikben olyan modellprogramokat és javaslatokat készítenek, amelyek ezen cél elérését is szolgálják, illetve támogatják.

A Habitat “Második Esély" programja keretében otthonhoz jutó, négygyermekes egyedülálló anyuka, Ibolya esete nem is annyira kirívó. Két középiskolás, egy alsós és egy óvodás gyermekével egy olyan albérletben élnek, ahol a bérleti és közüzemi díjak a kórházi radiológiai szakasszisztensként dolgozó édesanya teljes fizetését kiteszik. Emiatt az elmúlt években is szűkösen tudtak megélni, azonban most, hogy a tulajdonos a lakást eladta, a család sem egy kaucióra valót nem tud összegyűjteni, sem az amúgy is magas albérletárakat nem tudja kifizetni.

A legidősebb fiú, Balázs rendészeti iskolában tanul és önkéntes polgárőr is a kerületben. Húga, Dóri is egy kerületi középiskolában tanul, ő állatorvosi egyetemre készül, az édesanyját követve az egészségügyi pályán. A két kisebb gyerek közül Gergő általános iskolás és egy ifjú tehetség atlétikában, azonban anyagi okokból fel kellett függesztenie sporttevékenységét, a legkisebb testvér Zselyke pedig még óvodás. Az idei évben rájuk esett a választás, hogy a MetLife Magyarország és a Habitat együttműködésében újra biztos otthont teremthessenek maguknak.

A programban a család egy kulcsrakész, bútorokkal felszerelt önkormányzati bérlakáshoz jut, illetve a Habitat munkatársai további egy éven keresztül kísérik és segítik a család beilleszkedését.

Nagy örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez Kapás Boglárka, mert maga is szívén viseli az otthontalanok sorsát.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A program legfontosabb célja, hogy esélyt ad a kitörésre, ahhoz, hogy a későbbiekben önállóan is boldogulni tudjanak a családok. Balázsnak, Dórinak, Gergőnek és Zselykének otthont építünk közösen, kívánom, hogy boldogan éljenek itt, és a továbbiakban minél többen csatlakozzanak e felelősségteljes segítségnyújtáshoz!

- mondta el a helyszínen építő úszónő.

Nagy örömömre szolgál, hogy kollégáim összefogásával immár negyedik éve újítunk fel és ezáltal biztosítunk méltó lakhatási körülményt rászoruló családok részére a Habitat For Humanity Alapítvánnyal együttműködve

- mondta el a Dr. Zolnay Judit, a felújítást támogató MetLife Magyarország vezérigazgatója, és azt is hozzátette, hogy fontosnak tartják, hogy folyamatosan támogassák a közösségünket és egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb jövőt teremtsünk minél több ember, család számára.

A “Második Esély" program vállalati partnerekkel és önkormányzatokkal együttműködve csupán évi két-három családnak nyújt megoldást, ezért a szervezet emellett rendszerszintű változást is sürget. Úgy gondolják, hogy egy jól működő és kiterjedt szociális bérlakásrendszer hosszú távon tudna élhető alternatívát nyújtani a lakáspiaci folyamatoknak leginkább kitett családok számára és hogy a lakásvesztést megakadályozó és megfizethetőbb lakhatást biztosító állami támogatásokra is szükség van, mint a lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás és sokak számára hozzáférhető magáncsőd intézménye.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 14:02
Átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át a hvg.hu irányítását, miután Nag...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem