Azért ez durva: így még tuti nem vettél fel hitelt

2015. október 17. 07:05

Az internet és az okostelefonok elterjedésének köszönhetően Magyarországon is egyre több ügyet intézhetünk el online. Biztosítást már évek óta köthetünk online vagy mobilon keresztül, a hiteligénylés viszont eddig csak a kisebb értékű kölcsönöknél volt ilyen módon elérhető. Nemrég viszont megjelent az első lakossági online jelzáloghitel-igénylést támogató rendszer, így most ezt teszteltük.

Egyre több szolgáltatás elérhető az interneten, így már bevásárolhatunk, színházjegyet vehetünk, biztosítást köthetünk online, sőt, akár folyószámlát is nyithatunk, igaz, ilyenkor is szükség van azonosításra és személyesen kell aláírnunk a szerződést is.

Szintén magától értetődik, hogy minden információt megszerezhetünk az adott bank weboldaláról, sőt kipróbálhatjuk, jogosultak vagyunk-e az elérhető állami támogatásokra, banki kedvezményekre, mekkora hitelösszeget vehetünk fel és annak mekkora lesz a havi törlesztőrészlete. Az internetes kalkulátorral előzetesen kiszámolt hitel felvételéhez azonban a legtöbb esetben személyesen kell megjelennünk (akár a bankfiókban, akár a közvetítő irodájában), viszont egy online felülettel kényelmesen gyorsíthatjuk fel a hitel megigényléséig tartó ügyintézést.

Mire jó az online felület?

Sokan intézik ügyeiket netbankon keresztül, hiszen nemcsak időt, hanem gyakran pénzt is spórolhatunk vele - az online tranzakciók jellemzően alacsonyabb díjszabásúak, mintha telefonon vagy a bankfiókban intéznénk őket. Az online hitelügyintézés is hasonló okokból jó lehetőség, autóhitelek esetén például már korábban is online (illetve faxon) intézhettük a hitelfelvételt, és céges ügyfeleknek szintén volt lehetősége a világhálón keresztül benyújtani az igénylésüket.

Az online igénylés előnye, hogy az előzetes ügyintézés jó részét a kanapén ülve intézhetjük, nem kell a bankfiók nyitva tartásához, vagy az ügyintéző időbeosztásához igazodnunk.

Ez különösen a jelzáloghiteleknél lényeges, mivel ha ilyen kölcsönt szeretnénk felvenni, akkor számos adatot és dokumentumot kell megadnunk, így ezek összeszedésében és nyilvántartásában nagy segítségünkre lehet az erre alkalmas online banki felület.

Az egyik első online lakossági hiteligénylést segítő rendszert az FHB Bank vezette be, amelyen egyelőre a jelzáloghitelek és a közvetlen állami támogatások (például a CSOK) igénylése könnyíthető meg az úgynevezett Online dosszié segítségével, ami számítógépről, tabletről és mobilról egyaránt elérhető. A regisztrációt a banki ügyintéző végzi el, a hozzáférést e-mailben kapjuk meg. Célszerű a banki tanácsadóval történt egyeztetéskor és a hitel kiválasztásakor kérni az Online dossziét, mert segíti a finanszírozási igény kérelméhez szükséges dokumentumok hibátlan kitöltését és hiánytalan benyújtását.

A rendszeren belül az igényléshez benyújtandó dokumentumokat láthatjuk személyre szabottan felsorolva, ezeket kell feltöltenünk a hitelkérelem benyújtásához. Az online felületen megnézhetjük az igényelni kívánt hitelünk adatait (típusát, összegét), illetve megtaláljuk a saját hitelügyintézőnk nevét és telefonszámát, így ha elakadnánk, telefonon is el tudjuk érni őt, tehát van mód szóban is egyeztetni a felmerülő részleteket.

A dokumentumokat

  • a feltöltésre váró,
  • az elbírálásra váró,
  • a benyújtható és
  • a nem benyújtható kategóriákban találhatjuk.

A hiteligény elbírálásához a nyomtatványok kitöltésére van szükség, ezeket innen is letölthetjük, majd a kitöltés után feltölthetjük a felületre. Okostelefonunkkal lefényképezve is feltölthetjük a kitöltött nyomtatványt, akár kézhezvétel után közvetlenül is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A már feltöltött dokumentumokat az ügyintéző ellenőrzi, majd az online felületen ad visszajelzést arról, hogy az adott dokumentum benyújtható, vagy sem. A nem benyújthatónak minősített dokumentumoknál az ügyintéző egy, az Online dossziéban olvasható üzenetben megírja a szükséges javítást. Erről, és minden más aktivitásáról e-mailes értesítést küld a rendszer.

A harmadik menüpont alatt a fedezetként felajánlott ingatlan adatait nézhetjük meg. Ha még nem adtuk meg a szükséges adatokat, akkor itt tehetjük meg. Ha további ingatlant szeretnénk fedezetként felajánlani a banknak a hitelhez, ezt szintén ebben a menüpontban intézhetjük.

Mennyivel gyorsabban kapjuk meg a hitelünket?

A rendszer frissessége miatt egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyivel gyorsíthatja fel a hiteligénylést egy online rendszer, azonban az szinte biztos, hogy néhány dolog egyszerűbbé válik:

  • Nem kell a bankba bemennünk és sorban állni ahhoz, hogy előzetesen leellenőrizze az ügyintéző az igényléséhez szükséges összes dokumentumot, hiszen a hiányzó és a javítandó tételeket a rendszeren keresztül láthatjuk.
  • A benyújtás teljes és kifogástalan lehet, nem lesz szükség a hitelbírálatot lassító hiánypótlásra.
  • A rendszer segítségével nyilvántarthatjuk az összes, a hiteligényléshez szükséges dokumentumot.

Persze a dokumentumok beszerzése továbbra is a mi feladatunk lesz, így a legtöbb időt akkor spórolhatjuk meg, ha minden szükséges iratot gyorsan beszerzünk, a nyomtatványokat pedig minél előbb kitöltjük és elküldjük a rendszeren keresztül.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Holdblog  |  2026. május 21. 09:15
A heti munkaórák változása egyre pontosabban rajzolja ki, mely gazdaságok váltak termelékenyebbé a B...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59