Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
Múlt hét szerdán jelentette be Orbán Viktor a hiteltörlesztési moratóriumot, amelyet még aznap követett a hozzá kapcsolódó kormányrendelet kihirdetése is. Az elérhető MNB statisztika alapján ez mintegy 8300 milliárd forint banki hitelre terjedhet ki a Kormányrendelet értelmezésétől függően.
A hosszú lejáratú banki hitelek törlesztési moratóriuma több, mint 33 ezer vállalkozást érint, de mivel a moratórium a rövidlejáratú banki hitelekre is kiterjed, ezért ez a szám ennek akár többszöröse is lehet. Ezért is nehéz ebben a körben megmondani, hogy pontosan mennyi foglalkoztatottat érint közvetlenül vagy közvetve a rendelkezés. A hosszúlejáratú hitelekkel rendelkező vállalatok több mint 1,25 millió főt foglalkoztatnak - derül ki az OPTEN Kft. adatbázisából.
A hosszúlejáratú kötelezettségeken belül országos átlagban a hitelek aránya 16,3 százalék. Ez az arány néhány ágazatban jelentősen magasabb: így a mezőgazdaság esetében 69,5 százalék, a kereskedelem és gépjárműjavítás tekintetében 53 százalék, a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás esetében 43,1 százalék, valamint a feldolgozóipar 40 százalékos területén a moratórium hatása erőteljesebben jelentkezik majd.
Sok lesz munka lesz a gazdaság megmentésével, sok intézkedésre lesz szükség a károk csökkentéséhez. A feldolgozóipar is nagy kihívás előtt áll - részben a rendelkezésre álló szűk készletek miatt, - hiszen a banki hitelállomány 20 százaléka ebben a körben kerül felhasználásra, és e kör banki hitelállományának 76 százaléka a devizahitel. Valószínűleg további intézkedések várhatóak ezen a területen, hiszen foglalkoztatotti létszámát tekintve ez az ágazat meghaladja a 700 ezer főt.
A járvány időbeli lefutása és a hozzá kapcsolódó kormányzati lépések alapvetően befolyásolják a cégek csőd-kockázati indexét. A fizetőképesség ellenőrzése felértékelődött, hiszen ennek hiányában másodlagos gazdasági hatásként akár a pénzügyileg stabil cégeket is nehéz helyzetbe sodorhatják a nemfizető ügyfelek. Törekedni kell arra, hogy megelőzzük a tartozás láncok kialakulását, hiszen ez a teljes hazai gazdaságot veszélyeztetné. Már az első komoly kormányzati intézkedések után alig egy héttel több, mint 30 ezer cég kockázati besorolása és a javasolt hitelkeretmaximuma változott negatív irányban - derül ki az OPTEN céginformációs cég adataiból.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







