Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
2017 júniusa óta hatályos a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) rendelkezése, miszerint a törvény hatálya alá eső intézményeknek legkésőbb máig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük ügyfeleikről. A törvény módosításával a határidő 2019. október 31-re változott.
Az Országgyűlés héten elfogadott törvénymódosításával 2019. október 31-ig adott haladékot a Pmt. hatálya alá tartozó intézményeknek a teljeskörű ügyfélazonosítás elvégzésére. E határidő után a szolgáltatók nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy vállalati ügyfelek megbízásait. Nem kezdeményezhetők tranzakciók egészen addig, amíg a hiányzó adatokat nem pótolják - közölte a jegybank.
A törvénymódosítás tájékoztatási kötelezettséget is előír a szolgáltatók számára. Azokat az ügyfeleket, akiknél a módosítás hatálybalépéséig nem végezték el az azonosítást, három munkanapon belül írásban, vagy a szerződésben meghatározott módon tájékoztatnia kell erről az intézménynek.
Az egyeztetési kötelezettség nem minden lakossági ügyfél esetében áll fenn. Azok a számlatulajdonosok lehetnek érintettek, akik 2017 júniusa előtt létesítettek ügyfélkapcsolatot és akikről a szolgáltatójuk nem szerezte be a hiányzó adatokat (pl. okmánymásolatuk nem áll rendelkezésre). A jogi személyeknek (vállalatok, egyéb szervezetek) mindenképpen szükséges az azonosítást elvégezniük, mert esetükben új adatokat kell rögzíteni: a tényleges tulajdonosokkal kapcsolatban további adatokat kell megadniuk, illetve nyilatkozniuk azok kiemelt közszereplői státuszáról.
Bár az utóbbi hetekben leginkább a hitelintézetek számlavezetési tevékenysége kapcsán esett szó az azonosítási kötelezettségről, nem csak a bankok érintettek. A Pmt. hatálya alá tartoznak még például a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező önkéntes egészség- és nyudíjpénztárak, befektetési szolgáltatók, valamint biztosítók is, utóbbiak életbiztosítási tevékenységük tekintetében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az azonosításhoz szükséges adatok számos módon megadhatók. A személyes ügyintézésen túl postai vagy e-mailes megküldés, esetleg netbanki, vagy élő videós azonosítás is lehetséges. Arról, hogy egyes szolgáltatók milyen lehetőségeket fogadnak el, vagy részesítenek előnyben, a szolgáltatók honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain érdemes tájékozódni.
A határidő módosítása ugyan lehetőséget nyújt arra, hogy az ügyfelek elkerüljék a hosszas várakozást, azonban érdemes az ügyintézést nem az őszi utolsó pillanatra hagyni.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







