A cégek többsége szerint gyorsítja a munkát az AI, mégis csak kevesen érzik ennek valódi pénzügyi hatását.
Még mindig falakba ütközhet az, aki katás vállalkozóként szeretne hitelt felvenni - írja a 24.hu. A jelenlegi szabályozásnak hála ugyanis a valós jövedelemnél jóval kisebbet vesznek figyelembe a bankok a hitelképesség megállapítása során.
Még mindig nehézségekbe ütközhetnek azok a katás vállalkozók, akik hitelt szeretnének felvenni. Vállalkozók esetében ugyanis a bankok a NAV által kiállított jövedelemigazolás alapján számítják ki, hogy mekkora hitelt kaphat az adott ügyfél. A NAV azonban a katás vállalkozásokat szabályozó törvény alapján a bevétel 60 százalékáról állítja ki a jövedelemigazolást.
Tovább csökkenti a figyelembe vehető jövedelem mértékét, ha a vállalkozónak bt-je van. Ebben az esetben ugyanis a bevételt először megfelezik, majd ennek veszik a 60 százalékát. Ez, tehát a tényleges bevételnél egy jóval alacsonyabb összeg lesz az, amit a NAV jövedelemként feltüntet az igazolásán.
A lapnak megszólaló bankok szerint önmagában a vállalkozói lét még nem tesz kockázatosabbá egy ügyfelet, ettől függetlenül a fentebb leírt számítási módszernek köszönhetően könnyen lehet, hogy valaki jócskán a magyarországi átlag feletti jövedelemmel rendelkezik, ám mégis csak nehézkesen tud hitelt felvenni.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







