A közelmúltban két bírósági döntés is született az OTP és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között zajló perekben. A bíróság mindkét esetben megállapította, hogy a versenyhatóságnak volt igaza, amikor úgy döntött, hogy a bank hitelkártyái és folyószámla csomagjainak reklámozása során megtévesztette a fogyasztókat. A bírság tekintetében azonban a GVH-nak mindkét esetben új eljárást kellene lefolytatnia.
Az első per a hitelkártya hirdetések miatt indult. A GVH a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmasnak ítélte az OTP-nek azon tájékoztatásait, melyben a vállalkozás azt állította, hogy "akár 45 napig kamatmentesen használhatja hitelkeretét", "ilyen jellegű költéseit akár 45 napig finanszírozza a bank", "akár 45 napig kamatmentesen, egyébként csak havi 1,2% kamattal". A versenyhatóság álláspontja szerint ezek a kitételek a fogyasztók számára azt a hamis látszatot keltik, hogy lehetőségük van maximum 45 napig kamat nélkül használni hitelkeretüket, s csak a határidő leteltétől kezdődően kell kamatot fizetniük a felvett hitel után. Csakhogy az OTP tájékoztatásaival ellentétben a kamatmentesség feltételtől függ, mégpedig attól, hogy a fogyasztó a rendelkezésére álló meghatározott határidőn belül megfizeti-e a hitelkeretét terhelő összes tartozását (azaz vásárlások, készpénz felvételek, kamatok, költségek és díjak együttes összegét). A GVH az OTP-t jogsértő magatartásáért 100 millió forint versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta. A GVH döntése miatt a bank bírósághoz fordult. A Fővárosi Bíróság első fokon eljárva helyben hagyta a versenyhatóság határozatát. A per másodfokon folytatódott. Jogerős döntésében a Fővárosi Ítélőtábla úgy határozott, hogy a bank valóban megtévesztette a fogyasztókat, ám mivel a bírság alapjául szolgáló marketingköltség nem állapítható meg az ügy irataiból, ezért a bírság tekintetében a GVH-nak új eljárást kell lefolytatnia.
A másik pert ugyancsak egy fogyasztók megtévesztésért hozott elmarasztaló versenyhivatali határozat miatt indította az OTP. A GVH amiatt indított eljárást, mert a pénzintézet 2007. március 26-tól 2007. április 27-ig "akár 8,5 százalék", 2007. július 16-tól augusztus 17-ig tartó kommunikációs kampányban pedig "akár 8 százalék" kamat ígéretével népszerűsítette lekötési konstrukcióit. A vizsgálat megállapította, hogy az OTP által adott egyes tájékoztatások alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. Az OTP ugyanis nem minden esetben adott megfelelő tájékoztatást arról, hogy a két hónapos, akciós forint alapú lekötési konstrukcióban a meghirdetett kamat csak úgy érhető el az ügyfél számára, ha megtakarítása meghaladja a 2007. március 22-i illetve 2007. július 13-i egyenlegét. További feltétel volt, hogy az új megtakarítás legalább 5 millió forint legyen. A jogsértések miatt az OTP Banknak 132 millió forint bírságot kellett fizetnie. A pénzintézet ebben az esetben is bírósághoz fordult jogorvoslatért. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a GVH döntésével egyetértett, ám a bírság összegét illetően új eljárásra kötelezte a hatóságot.
Az ügyek hivatali nyilvántartási száma: Vj-56/2006 illetve Vj-114/2007.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Gulácsi Péter közel egy év után ismét kezdő lesz
- Van egy kis gond – megugrott a gáz ára
- Elemzők Orbán Viktor felszólalásáról: oppozíciós politikára készül a kormány
- Szűkítés is, de tartás is - itt az MNB várva várt kamatdöntése
- Bejelentés: olcsóbb távhő jöhet, változtatás készül a napelemeseknél
- Lőw Zsolték is segíteni próbálnak az elhunyt magyar rendőr családján
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


