Újabb fordulatot vett a legendás Seuso-kincs története: a Balaton térsége környékén ígéretes nyomokra bukkantak a régészek.
Ezért fogták el a milliárdos műtrágyakirályt: kiderült, mivel gyanúsíthatják Bige Lászlót
Három nagyobb jogi ügycsoportja is van párhuzamosan Bige Lászlónak, a december 15-én őrizetbe vett műtrágyakirálynak. Az őrizetbe vételhez egy régi időkbe visszanyúló ügy vezetett, ami többek között műtrágya-leértékelési, feketeértékesítési és hűtlen kezelési gyanúkat vizsgál. Az Agrárszektor értesülései szerint hosszú évek elteltével a saját vevője, partnere adott információt a rendőrségnek. Emellett finisben van egy versenyhivatali kartellvizsgálat – de az nem büntetőügy –, míg egy szolnoki környezetszennyezési ügyben még a szakértőkre várnak a hatóságok.
Kedden reggel 7 óra 20 perckor készült el a rendőrségi jegyzőkönyv Bige László őrizetbe vételéről. Zamecsnik Péter, Bige László vezető ügyvédje szerint a 72 órás őrizetbe vételi lehetőség után pénteken 7 óra 20-kor derül ki, hogy börtönben marad-e a nagyvállalkozó, írta meg a Telex. A portál értesülései szerint Zamecsnik Péternek két nyíregyházi ügyvéd segíti a munkáját, ők vettek részt Bige gyanúsítotti kihallgatásán, ami után vélhetően az illetékes ügyészség előterjesztést tesz valamilyen kényszerintézkedésre. Ez lehet letartóztatás vagy bűnügyi felügyelet, erről vélhetően csütörtökökön dönt a Nyíregyházi Járásbíróság.
A rendőrség az üzletembert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatta ki. A Telex információi szerint egy sok évvel ezelőtti ügy gyanúja vezetett a mostani rendőri akcióhoz.
A gyanú szerint Bige László olyan értékcsökkentett (leselejtezett) műtrágyát adott el, amely valójában többet ért. Aki megvette, már értékén, vagyis magasabb áron adta tovább a műtrágyát, a hasznon pedig elosztoztak.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy amennyiben Bige László a saját cége kizárólagos tulajdonosa, akkor miért lopná meg saját magát és venne ki feketén pénzt a cégből? Egyáltalán miért osztozkodna külső szereplővel a műtrágya-értékesítése hasznán?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Erre több indok is felmerülhet. A gyanú szerint vagy adót takaríthatott meg a feketeértékesítésekkel, vagy a saját hitelezői elől vihetett el nyereséget - írja az Agrárszektor. A régi idők hitelszerződéseit ugyan már nem lehet megismerni, de a Nitrogénművek most jelentősen el van adósodva külföldi kötvénytulajdonosok felé, akik szerződésben tiltották meg, hogy a cég osztalékot fizessen. Ha azonban a leselejtezett műtrágyát például egy családi cég értékesíti drágábban, akkor ott keletkezhet nyereség, az pedig már szabadon felhasználható, ott nincs osztaléktilalom.
(A cikkben szereplő kép az MTI/Balázs Attila tulajdonát képzi.)
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







