A gazdasági bizonytalanság fokozódásával egyre többen keresnek válságkezelési stratégiákat.

Komoly gyomrosként hatott a magyar kereskedőkre a kormány készpénzes lépése: mi lesz a folytatás?
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) módosítást kér a készpénzhasználatról szóló törvénytervezethez, mivel az indokolatlanul kötelezővé tenné a készpénzfizetést olyan területeken, ahol erre nincs valós igény, miközben többletköltségeket és biztonsági kockázatokat okozna a kereskedőknek, valamint versenyhátrányba hozná a magyar cégeket a külföldiekkel szemben - közölte a Portfolio.
"Az Országos Kereskedelmi Szövetség a társadalmi egyeztetés keretében találkozott először a készpénzhasználatról szóló törvény tervezett módosításával, és értetlenül áll az előtt" – nyilatkozta Kozák Tamás, a szövetség főtitkára. Az OKSZ a javaslat módosítását kéri a kormánytól, mert az több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénzhasználat biztosítását, ahol kiválóan működnek az elektronikus fizetési formák, nincs semmilyen lakossági igény a készpénzfizetésre, a megvalósítás nem életszerű, viszont komoly költségekbe veri a kereskedőket, az üzemeltetőket, és veszélynek teszi ki a kiszállításban résztvevő munkatársakat.
A szövetség különösen problémásnak tartja, hogy a tervezett módosítás nem érinti a külföldi székhelyű vállalatokat, így a hátrányok kizárólag a magyar tulajdonú kereskedőknél jelentkeznek. Ez tovább növeli a versenyképességi szakadékot a magyar és külföldi e-kereskedők között, ami hosszabb távon a magyar kereskedők és termékek piaci kiszorulásához vezethet.
Az OKSZ rámutat, hogy a kiskereskedelem szereplői a piaci versenyt szem előtt tartva a vásárlók igényei szerint alakították ki a különböző fizetési formákat. Ahol jelenleg nem adott a készpénzes fizetés lehetősége, ott erre nincs vásárlói igény, vagy a készpénzhasználat súlyos problémákat vetne fel.
A szövetség több konkrét problémát is azonosított a tervezettel kapcsolatban. A készpénzforgalom súlyos biztonsági kockázatot jelentene a kiszállításban résztvevő több ezer munkatárs számára. Az élelmiszerkereskedelemben a vásárlók a legtöbb településen választhatják a fizikai boltokat, ahol biztosított a készpénz használata. A click & collect modellben működő kiskereskedők üzleti modelljében nincs helye készpénzes fizetésnek.
Házhozszállítás esetén nem indokolt készpénzfizetési lehetőséget előírni, mert biztonsági kockázattal járhat, illetve a nem élelmiszer jellegű termékek (például bútor) házhozszállítása meghaladhatja a készpénzfizetési korlátot (1,5 millió forint). Vannak olyan szolgáltatások is, ahol a szolgáltató és a megrendelő alapesetben nem találkozik egymással (például konzultáció, tanácsadás), itt a készpénz átadás fizikailag nem tud megvalósulni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A javaslat az élet számos területén konkrétan visszalépést jelentene a lakosság által megszokott, és előszeretettel használt megoldásokhoz képest" – hangsúlyozta Kozák Tamás. A főtitkár szerint a csomagautomaták, a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezések és önkiszolgáló üzletek alapvetően csak digitális, illetve kártyás fizetési megoldást tartalmaznak. Ezek átalakítása idő- és beruházásigényes folyamat lenne, és nincs garancia arra, hogy az üzemeltetők ilyen feltételek mellett fenntartanák ezeket a szolgáltatásokat, holott jelenleg évente több százezer felhasználó több tízmillió tranzakciót bonyolít le rajtuk zökkenőmentesen.
Az élelmiszer kiskereskedelemben a készpénzhasználat kényszerű bevezetése olyan kistérségekben veszélyeztetheti az ellátásbiztonságot, ahol nincs valódi alternatívája a házhozszállításnak, mert a megmaradt kiskereskedelmi egységek alapterülete, árukészlete vagy árszintje nem tudja pótolni a kiszállítást.
A módosítást a fizetési trendek sem indokolják. Az OKSZ adatai szerint a Covid előtt még 40 százalék feletti volt az online kereskedelemben a készpénzes utánvét fizetési arány, a pandémia alatt ez visszaesett és azóta sem nő. Az összes fizetési tranzakció közel kétharmada kártyás, illetve e-wallet formában történik. Az online kereskedelemben a leggyorsabban növekvő fizetési forma a mobiltárcás fizetés, amellyel negyedévente már több mint 100 millió tranzakciót regisztrálnak, ami ötszörös növekedést jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest.


"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


