A demokraták azonban nem sokat profitálnak a kialakult helyzetből, hiszen saját szavazóik 44 százaléka is elégedetlen a párt teljesítményével.
Nem mindegy milyen feltételekkel választunk bankszámlát! Ezekre kell figyelni a szerződéskötésnél
Január végéig minden lakossági ügyfél megkapja díjkimutatását számlavezető bankjától a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Ezek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot, vagy – pl. egyszerűsített ügyintézéssel – akár bankot is váltani. Ugyanolyan számlahasználati szokásokon alapuló, kb. azonos tranzakciókat, szolgáltatásokat adó számlacsomagok díjai közt is havi több ezer forint különbség lehet. Az MNB mostani fogyasztóvédelmi kampánya a bankszámlákhoz kötődő tudatos döntések mellett a csalásokkal szembeni biztonságot támogatja.
Minden évben január 31-ig a hazai banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek egyéni éves díjkimutatást kapnak ingyenesen bankjuktól. Ez postán vagy elektronikusan érkezik, a bankkal egyeztetett kapcsolattartási forma szerint.
A pár oldalas, egységes formátumú díjkimutatás egyszerűen mutatja be a bankszámlához kapcsolódó díjakat és külön-külön sorokban összegzi a számlavezetés, különböző fizetések (például utalások, beszedések), bankkártya, készpénzfelvétel, folyószámlahitel (ha van), és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Felsorolja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi és összesített díja, s ha voltak ingyenes tranzakcióik (pl. a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. Jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.
A díjkimutatás és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankszámlaválasztó programja révén az ügyfelek összehasonlíthatják bankszámlájuk terheit más számlacsomagok ajánlataival. A kalkulátorban egyedileg megadhatók a jellemző fizetési szokások, s ezek segítségével kiszámíthatók az adott bankszámlák várható havi és éves összes terhei is. Évente vagy új élethelyzetbe kerüléskor (pl. munkahelyváltás, GYES stb.) mindenképp ajánlott felülvizsgálni a bankszámlát, illetve a költési szokásokat. Ez alapján dönthető el, hogy érdemes-e a bankon belül új számlacsomagot igényelni, vagy – az akár 13 munkanap alatt végrehajtható egyszerűsített bankváltással új hitelintézettel szerződni.
Az MNB „Mennyi az annyi? – Spóroljon a bankszámláján!” című kampánya keretében honlapján és kisfilmjében mutatja be, hogy körültekintő számlaválasztással, a nem használt szolgáltatások megszüntetésével és digitális bankolással jelentős éves költség takarítható meg. A felhasználók ezúttal is rövid kvízzel tesztelhetik a bankszámlákkal kapcsolatos ismereteiket, a megfontolt számlaválasztás szempontjait. Érdemes továbbá megismerni az új szolgáltatásokat is: a jogszabály szerint ingyenes qvik fizetési megoldások segítségével szintén jelentős számlaköltség takarítható meg.
Egy átlagos dolgozó középkorú, havi 400 ezer forint banki számlára érkező jövedelemmel és 500 ezer forint megtakarítással rendelkező, a készpénzhasználatot előnyben részesítő banki ügyfél éves számlakiadásai pl. egy számára rossz számla választásával akár hússzor akkorák lehetnek, mint egy ugyanilyen ügyfélprofilú, de digitálisan bankoló, és a legkedvezőbb bankszámlát választó társáé.
Ha ugyanakkor valaki nem akar változtatni a számlahasználati szokásain, ezen ügyfélprofilnál a legolcsóbb és legdrágább, kifejezetten készpénzhasználatos bankszámlaajánlat közt több mint négyszeres, a digitális bankolóknak szóló ajánlatoknál pedig csaknem tizenhatszoros különbség is lehet a Bankszámlaválasztón jelenleg elérhető banki számlacsomag-ajánlatok szerint. A diákok vagy pályakezdők számára ajánlott számláknál is bő hétszeres eltérés figyelhető meg a legolcsóbb és legköltségesebb konstrukciók közt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az MNB Pénzügyi Navigátor honlapján összeállított tematikus tartalmakból, a jegybank közösségi médiacsatornáin, a vármegyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodákban, illetve az MNB Ügyfélszolgálatán is kapható segítség a bankszámlák kapcsán.
A csalási kísérletek közelmúltbeli megugrása miatt fontos, hogy az ügyfelek kiemelt figyelmet fordítsanak bankszámlájuk biztonságára is. A bankszámlák egyenlegváltozásairól (sms-ben vagy a mobilalkalmazás push üzeneteiben) mindig kérjenek értesítést, s gyanús tranzakciónál haladéktalanul értesítsék bankjukat. A bank soha semmilyen esetben nem kéri el a PIN kódunkat, vagy az online belépési adatainkat és nem kéri semmilyen program telepítését. Alapvető fontosságú a fizetési szokásokhoz illeszkedő vásárlási, készpénzfelvételi, vagy átutalási limitek beállítása, akár mobilapplikáción keresztül, illetve az internetes vagy papíralapú számlaértesítők folyamatos áttekintése is.
Célszerű emellett nem nyilvános helyen belépni az internetbanki rendszerbe, ha pedig ez mégis elkerülhetetlen, ne engedélyezzük, hogy a nyilvános számítógép elmentse a személyes adatainkat. Papíralapú tranzakcióknál figyelni kell arra, hogy a személyes adatokat tartalmazó iratokat kidobás előtt olvashatatlanná tegyük, s a tranzakciós bizonylatokat sem célszerű a bankfiókban, a kereskedelmi szolgáltatónál vagy az ATM közelében hagyni.
Váratlan pofont kapott a magyar fizetőeszköz: kifejezetten rossz hírre ébredtek kedd reggel a piacok
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Titokzatos rakományra csaptak le az egyenruhások: a csomagok felnyitása után jött a nagy meghökkenés
Egy közúti ellenőrzés során több mint ötszáz, illegális elektronikus cigarettának tűnő csomagot találtak a hatóságok a fővárosban.
Váratlan bejelentést tett Varga Mihály: kiderült a teljes igazság a magyarországi euró bevezetéséről
A jelenlegi viharos világgazdasági környezetben a stabilitás és a nemzetközi együttműködés mindennél fontosabb - erről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








